Előkészületek és Veni Sancte
Előkészületek és Veni Sancte Print
Monday, 14 September 2020 07:23

Az eddig eltelt 2020-as évben a Covid-19 vírus okozta járvány az emberi élet minden terére rányomta bélyegét. Világszerte a kormányok különféle intézkedéseket hoztak a járvány fékezésének és az emberi tevékenységek megszokott menetrendjébe való terelésnek érdekében. A kiszámíthatatlanság feszültségében az oktatás folytatásával kapcsolatban újabb és újabb tervekkel álltak elől, míg arra a döntésre jutottak, hogy szigorú óvintézkedések és fegyelem megtartása mellet az iskolák ismét megnyithatják ajtaikat a diákok előtt.

 

Augusztus 24-én a Paulinum gimnázium tanári kara gyűlést tartott az intézet nagy étkezdőjében megtartva a járványügyiek által közzétett intézkedéseket. A gyűlésen az egyéb tanári kötelezettségeken és feladatokon kívül meg lettek vitatva az országos előírások a tanévkezdésre és az oktatás menetére vonatkozó intézkedések. Ennek fényében idén a 2020/21-es tanévkezdés másképpen alakult. Elmaradt a szokásos Veni Sancte szentmise a szülőkkel együtt. Helyette az intézet kápolnájában a megfelelő távolságra egymástól leültetett diákok és tanárok szájmaszkban az igazgató, msgr. Miocs József vezetésével Szentlélek hívó imát mondtak. A közös ima után az elmúlt évektől eltérően nem az elsősök osztályában, hanem a kápolnában lett megtartva az inaugratio (lat. bevezető), amellyel hivatalosan is meg lett nyitva a 2020/21-es tanév. Ennek keretében sor került az elsős diákok bemutatására, továbbá a tanárok és az osztályfőnökök és általuk előadott tantárgyak felsorolására, valamint az elkezdet év tanterveinek rövid ismertetésére. A tantestület határozata alapján a tavalyi harmadik osztály diákjai dicséretet kaptak a kimagasló osztályszíntű teljesítményért és magatartásért. A tanévnyitó végén az igazgató eredményes munkát kívánt mind a tanároknak, mind a diákoknak. A záró szavak után minden osztály az osztályfőnökével elvonult a maga osztályába, ahol az első osztályfőnöki óra keretében további útmutatásokat kaptak a diákok a járvánnyal kapcsolatos előírásokról és védekezésről.