Keresztúti ájtatosság Nyomtatás
2021. március 09. kedd, 12:19

Keresztúti ájtatosságnak nevezzük az Úr Jézus szenvedésének imádságos  elmélkedését és végigjárását egy-egy álommással. Templomainkban és kapoláinkban rendszeresen  a nagybőjti időben  szoktak közös keresztúti  ájtatosságot tartani, különösen pénteki napokon szokás ez, amikor a hívők elevenebben emlékeznek Jézus szenvedéséről. Ez az ájtatosság a középkorban terjedt el. Kezdetei a XIV. században Jeruzsálemhez kapcsolódnak, amikor szokássá vált  végigjárni azokat a helyeket, amelyeken Jézus járt Poncius Pilátus udvarától  a Golgotáig.

A keresztút járását leginkább a ferences szerzetesek karolták fel és  terjesztették, hiszen ők  a szent sír örzői. Annak ellenére, hogy a keresztúti ájtatosságot a Keleti Egyház kezdeményzte, ez Nyugaton kedvelté vált és itt alakultak ki az állomások (stációk). Az állomások száma változott, még  végül  14 –re alakult. A kerseszt utakat, illetve kálváriákat eleinte a templomok közelében lévő magaslatokra helyezték. A XVII. Századtól kezdve a keresztutakat már a templomokban találjuk, festményeken vagy dombor műveken át felidézve Jézus szenvedéseinek legfőbb mozzanatait. A keresztúti ájtatosság tartalmilag az evangéliumokra alapszik és részben az ősi keresztény  hagyományokra.  Jézus szenvedéseit átgondolhatjuk  az evangéliumi  részek felett elmélkedve, de vannak  benne előre kidolgozott elmélkedések , imák és énekek.  A keresztúti ájtatosság  mindig új kihívás a keresztények számára, hogy Jézus megváltói művén gondolkodjanak és ezt összefüzzék a maguk életével.

Alen