Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült igazgatónk
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült igazgatónk Nyomtatás
2023. március 14. kedd, 13:48

November 30-án Miocs József, a Paulinum Gimnázium és Szeminárium rektora átvette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, amelyet a délvidéki magyarság megmaradásáért, öt évtizeden keresztül folytatott oktatói, nevelői és lelkipásztori szolgálata elismerése gyanánt ítélt oda számára Novák Katalin magyar köztársasági elnök. Az állami kitüntetést Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja adta át igazgatónk részére Magyarország Főkonzulátusán. Az ünnepség elején a főkonzulasszony köszöntötte az egybegyűlteket, majd a következő szavakkal szólt Miocs atyához:

„Egy ilyen ünnepi pillanatban legtöbbször azt szoktuk hangsúlyozni, hogy a kitüntetés köszönetet fejez ki sok év kiemelkedő tevékenységért. Én ezekben a pillanatokban bele szoktam gondolni azoknak a kiváló személyiségeknek az életébe, akik hosszú éveken át szerényen dolgoztak, feltaláltak vagy tanítottak, közösséget építenek vagy közösséget képviselnek. Megfigyeltem, és azt kell mondanom, hogy egyikük sem a papírért vagy a medálért tevékenykedett, hanem valami belülről jövő természetes indíttatásból alkottak maradandót. Nincs ez másként most sem. Idei állami ünnepünk alkalmából, most eljött az a pillanat, amikor köszönetet mondhatok kiemelkedő munkásságáért főtisztelendő Miocs József atyának.”

A főkonzulasszony köszöntő szavai után következett a laudáció, amelyet a protokollvezető olvasott fel Miocs atya életútjáról. Utána igazgatónk beszédében köszönetet mondott szüleinek, tanítóinak és tanárainak, hogy elindították ezen a pályán. Visszaemlékezésében kitért a nehéz kezdetekre, ugyanis családjával nagyon nehéz körülmények között éltek a II. világháború után. Középiskolásként már tisztában volt azzal, hogy egyházi szolgálatba lép, és emellett szeretne tanári munkát is folytatni. Pappá szentelése után néhány évre, 1975-től a szabadkai Paulinum Gimnázium rendes tanára lett, majd 1981-től az intézmény igazgatója. Az elmúlt évtizedekről ily módon szólt: ,,A Paulinum is a legnehezebb időkben nyílt meg, 1962-ben, amikor még minden egyházi intézmény zárva volt, és szó sem lehetett arról, hogy egyházi iskolák működjenek. Az akkori püspöknek mégis sikerült kieszközölnie az államtól, hogy iskolát és neveldét létesítsen. Az engedély ellenére az állam nem támogatta, sőt fékezte a munkát. A tanárokat és diákokat is próbálta megfélemlíteni.”

A kitüntetés alkalmából Miocs atyát megtisztelték a közéleti személyek közül: Pásztor István, tartományi kormány elnöke, aki nem előrelátott elfoglaltsága miatt írásbeli jókívánságot küldött, Szakállas Zsolt, tartományi oktatási titkár, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Kern Imre, Szabadka Város alpolgármestere és Josip Ivanović, az MTTK dékánja.