Egy jól ismerős hang ütötte meg füleimet, amelyre viszont most hirtelen kaptam fel fejemet. Jóllehet hangját nap mint nap hallottam, amely olykor bosszantónak tűnt, máskor pedig éppenséggel szorult helyzetemből mentet ki. Azonban ekkor hangját már érdekfeszítően vártam, nem csoda, hogy meghallván számtalan alkalommal már felcsendülő csengését, most, mint régi jó barátot, mosollyal üdvözöltem. Elérkezett egy újabb félév vége, egy újabb kalandokkal és élményekkel megtöltendő szünet.

Derűsen és izgalomtól fűtve tértünk haza december 23-án én és társaim, ahol kit a külföldről hazatérő családtagok fogadtak vagy éppenséggel a külföldi munka miatt a csonka család. Már nagyban folyt a karácsonyi ünnepre való készülődés, hiszen már csak két nap volt hátra. Mit sem tétovázva vetettem magam be a sürgés-forgásba. Felállítottuk az örök életet szimbolizáló zöld karácsonyfát, és feltűztük csúcsára a betlehemi csillagot. Elérkezett a várt ünnep, Megváltónk születésének emlékezete.

Idén ismét elmaradt a fehér karácsony, de ez mit sem csorbított a kedven. A család együtt volt, és ez így volt jó. Az ünnep hozott össze bennünket. A karácsonyi mise felelevenítette az emlékeket, amikor még egy-két évvel ezelőtt én is a betlehemes kis csapat tagja ként köszöntöttem karácsonyt. Jó érzés volt tudni, hogy még van ki. Majd az egyik ünnep után következett a másik. Elérkezett az év vége, szilveszter ünnepe. Mint egy hangyaboly, úgy pezsgett az élet. Egymás után kerültek asztalra a hagyományos óévet búcsúztató étkek sorai és a szerencsét megigéző újévi finomságok. S egyszercsak egy dörrenés, majd robbanások százai hallatszódtak, és hulló-cikázó fények, villanások világították meg az eget. Új év, új lehetőségek? Visszatérve ismét az iskolapadba meg van a lehetőség.