Gyakorlatból tudom, hogy az idősebb embernek is hasznát vehetik. Ezzel a meggyőződéssel jelentkeztem önkéntesnek két évvel ezelőtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra – mondván, gyertyaosztónak még megteszem. Úgy is volt, sőt, többet is rám bíztak. Az egy hét életem egyik legszebb élménye volt.

Miután értesültem arról, hogy Ferenc pápa Magyarországra látogat, elkezdtem kutakodni, hogy hogy lehetek önkéntes. Végül a Magyar Kurírban megjelenő cikk alapján regisztráltam és jelentkeztem be. Immár „hivatalos“ önkéntesként izgatottan és egyre türelmetlenebbül vártam a kiírást, hova jelentkezhetek. Azt sejtettem, hogy lesz próbanap is, ezért a pápai misére esett a választásom. A terület, amelyre bejelentkeztem az „Egyházi személyek-, fellépők- és közreműködők koordinálása“ volt, ezen belül pedig a „Papok és Egyházi személyek ültetése“ csoportba.

Borisz fiammal már pénteken délután felutaztunk Budapestre, hogy ott tudjak lenni a próbán.

Április 29-én, szombaton volt a próbanap. Budapest hajnali ötkor még alszik, a (villamos, metró) megállók üresek. Hatra kellett ott lennem az Alkotmány utcában lévő bázisnak nevezett Közgazdasági Egyetem előtt. A bázisban egy újabb regisztráció következett, és miután átadtuk az előre kitöltött szerződésünket, megkaptuk az esőköpenyt, egy „Önkéntes“ feliratú pólót egy alkalmi kis vászon hátizsákba csomagolva. Meg egy-egy szendvicset és vizet. Utána következett a terepbejárás, hogy mindenki tudja, hol, mikor mi lesz a feladata. Akkor alkalmunk volt egészen közelről látni a pódiumot, amelyen a pápa a Szentmisét be fogja mutatni. Mintegy 30-an voltunk a csoportban. Koordinátorunk profi módon vezetett végig bennünket, a várható buktatókra külön felhívta a figyelmünket. Még egy kis protokoll-képzést is tartott.

Vasárnap 5-re mentünk. Az első metróval. Csak kék esőkabátos önkéntes utazott rajta meg néhány idős házaspár. Az egyik néni nagy boldogan újságolta, hogy képzeljük, a Rózsák terén lekezelt vele a pápa, sőt, még rózsafűzért is kapott tőle! Már a metróban ünnepi hangulat volt.

Hat óra felé foglaltuk el „hivatali helyünket“ a Balassi utca végén. A villamossíneken volt egy belélpetőpont, ahol mindenkit átmotoztak. Ez után állt egy hatalmas sátor, amelyekben állványokon lógtak az egyforma miseruhák. Úgy értesültünk, hogy 2000 pap fog részt venni a szentmisén. Minden pap beöltözve, egy fehér kalappal jött ki a sátorból. Az önkéntesek feladata volt, hogy őket elvezessük a papi szektorba és megfelelő helyre ültessük (feltöltöttük előlről hátrafelé a sorokat). Az érkező papokat „Dícsértessék“-kel, „Isten hozta“-val, a görögkatolikusokat pedig „Jézus feltámadt“-al köszöntöttük (nálunk a pravoszlávok is így köszönnek a húsvéti ünnepkör idején, Hristos se rodi“). A legnagyobb tekintélyű pap minden bizonnyal Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapítója volt. De ott voltak a Szabadkai Püspökség papjai is, Fazekas Ferenc helynök vezetésével. A Püspökség három kispapjával is volt alkalmam szót váltani. Örültem a hazai arcoknak.

A beléptetés ideje alatt hangos imádkozás és több tanúságtétel hangzott el.

Egyre kevésbé volt hideg, az idő gyorsan elszállt és bezárták a beléptető kapukat. Ekkor már szabadok voltunk. Nemsokkal később hangos éljenzés volt hallható (némák voltak a hangszórók). Megjelent a tömegben (és a hatalmas kivetítőkön) a pápa. Szerencsém volt, kb. 3 m-re haladt el tőlem, áldást is adott. Nem sokkal később elkezdődött a Szentmise. Mi, önkéntesek benn maradhattunk a papi szektorban, azaz a miséző papsághoz legközelebbi szektorban. Közel voltunk az oltárhoz és a szentatyához.

Az egész mise alatt érezni lehetett, hogy ez a mise más, mint egy másik. Ünnepélyesebb, felemelőbb. Ferenc pápa tette azzá. Ő, Krisztus helytartója, a Vatikán első embere, Róma püspöke, egy derűlátó, mosolygós, közvetlen, magyarokat szerető (nem mintha különbséget tenne) pápa. Nem utolsó sorban bátorító is. Az áldás és a himnuszok elhangzása után tolókocsiban távozott közülünk, de a tömeg még sokáig éltette, a kórus pedig sokáig énekelt. A Győzelemről énekeljen NEK-dal és a nálunk ritkábban hallható Boldogasszony anyánk is elhangzott. Oltáriszentség és Szűzanya. Hitünk két sarkalatos pontja. Ezeket az énekeket csak nagy tömegek tudják igazán szépen és szívből elénekelni. Most szívből jött minden hang.

Elment Ferenc pápa. De senki se nosztalgiázott, sajnálkozott ezen. Mindenki boldog volt, hogy ott volt, Vele együtt imádkozott és dicsőítette Istent és a Szűzanyát. Egy hatalmas lelki töltettel hagytam el a Kossuth teret, és ezt az örömet tovább adtam. Örömömre szolgált az is, hogy valahol a tömegben ott volt kisebb fiam, Ábel is és Anna 4 éves unokám, aki beszámolt arról, hogy ők mit és hogy láttak.

Hetven évesen úgy érzem, hogy Istentől megint egy nagyon szép ajándékot kaptam, kegyelmet, hogy ép testtel és lélekkel ott lehettem a pápa közelében és egy picit én is hozzájárulhattam ehhez az ünnepi Szentmiséhez.

Dr. Czékus Géza