Etno házban és mini állatkertben jártunk
Etno házban és mini állatkertben jártunk Nyomtatás
2012. június 25. hétfő, 11:32

 

Szabadidőnket a rekreáció mellett igyekszünk tanulási célokra is felhasználni. Ezért az ún. „nagy sétákat” tanulmányi utaknak is nevezhetjük. Kikapcsolódás és séta közben tapasztalatokat szerzünk, és mindez tudásunk bővítésére szolgál. Az elmúlt szombaton egy valóban élményes délutánunk volt. Ugyanis a ludasi Fogadó házban, az egykori Gulyás csárdában, és a mellette kialakított mini állatkertben jártunk. A létesítmény egy kis állatkertből, halastóból, játszótérből, panzióból és egy étteremből áll, utóbbi a mangalica- és strucc-specialitásairól híres. Az étterem mögött egy egzotikus vízinövényekkel, csobogóval, szökőkúttal ellátott tavacska található, valamint az említett mini állatkertben mintegy hetven fajta madár- és jószágfajta található. Látható itt többek között emu, szarvas, szamár, indiai tehén, póniló, vaddisznó, mangalica, sas, mindemellett létesítettek egy struccfarmot is. Megérkezésünkkor megtekintettük magát a fogadót és az állatkertet, majd ezután a vendéglő tulajdonosa egy üdítővel vendégelt meg minket. A további szabadidőnkben alkalmunk volt még alaposabban körülnézni, sétálni, egy kicsit kikapcsolódni, pihenni a szabadban és ebben a szép környezetben. Elmondhatjuk, hogy valóban egy tartalmas és élményekkel teli délutánt tölthettünk el Ludason, amely nemcsak ismereteink bővítését, hanem a kikapcsolódást is szolgálta.

 

A skopjei püspök látogatása

Msgr. Dr. Stojanov Kiro skopjei római katolikus püspök és a macedón görög katolikusok apostoli egzarhja látogatást tett a Paulinumban. Msgr. Stojanov, miután Horvátország legnagyobb kegyhelyén, Maria Bistricán, ahol a horvátországi Tűzoltó Egyesületeknek tartotta szentmisét és szentbeszédet, útközben hazafelé meglátogatta egykori iskoláját és nevelőintézetét, a Paulinumot.

Kiro püspök úr nemcsak hivatalból szokta meglátogatni a Paulinumot, hiszen minden esztendőben van valaki a macedón egyházból nálunk, hanem elsősorban hálából látogat el hozzánk, mert amint ő maga is mondja: jó alapokat kapott a további tanulásához és jó nevelést. Msgr. Stojanov miután bejött intézetünkbe, meglátogatta elöljáróinkat, utána viszont elbeszélgetett úgy az elöljárókkal, mint a szeminaristákkal.