November utolsó szombatján a paulinisták a szabadkai zsidó temetőbe látogattak a szokásos szombati séta keretében. A szabadkai zsidó hitközséget 1775-ben alapították és a 19. század folyamán a hitközség folyamatosan fejlődött. A második Világháború idején majdnem hétezer zsidót deportálnak el Szabadkáról, akik közül nagyon kevesen tértek vissza. A titói Jugoszlávia megengedte a zsidóknak az Izraelbe való kivándorlást és ennek következtében sokan elhagyták az országot, így a mai szabadkai közösség nem sokkal több mint háromszáz zsidót tart számon. A szabadkai temető jelentősége abban áll, hogy szinte minden síremlék egy művészi alkotás, mondhatjuk műemlék, amelyeknek értéke felbecsülhetetlen. A zsidó szokásoknak megfelelően a sírok fölé jelet kell állítani, amint a Szentírás is mondja. Ez lehet álló kőlap, de másféle sírjel is. A zsidó temetőkben a sírkövek nagyjából azonos méretűek, egy vagy két méter magasak. Sírkövet csak másra még nem használt anyagból szabad készíteni és később sem használható fel a sírkő más célra. A hagyomány szerint zsidó temetőben tilos felirat nélküli sírkövet állítani, hisz az bálványnak számítana. Hasonlóan tiltott az emberi alak alkalmazása a sírkő díszítésében és a felirat héber, héber – magyar vagy héber – német nyelvű lehet. Rendszerint van a sírkövön bibliai idézet vagy kifejezés, ami az elhunyt jellemzésére szolgál. Nagy meghatódottsággal szemléltük a monumentális és művészi síremlékeket, amelyek a múltról beszélnek és emlékként állnak az utókor számára.