A nagyböjti időszak egyik legelterjedtebb ájtatossága a keresztútjárás, amelynek a Paulinumban is több évtizedre visszamenő hagyománya van. A keresztút eredetileg az a körülbelül fél kilométeres útvonal Jeruzsálemben, amelyet Jézus végigjárt a kereszttel a Golgotáig. Via Dolorosa: a fájdalmak útja. Via Crucis: a kereszt útja. A hagyomány szerint a szent körúton már a föltámadás utáni napokban végigmentek néhányan. A ferences atyák vezetésével már a tizennegyedik századtól zarándokok látogatták, bár azok az állomások nem voltak teljesen azonosak a maiakkal. Európában elsőként olasz területeken imádkozták a stációkat. Szabadtéren a németek állítottak föl először a 15. században - hét állomással. A tizennégy stációs forma Betlehemben 1518-tól honosodott meg. A keresztúti ájtatosság egy elmélkedő imádság, amelyben a hívők- egyedül vagy közösségben - fölidézik Jézus keresztútjának történéseit. Imádkozható kötött szövegekkel, de saját szavainkkal is. Sajátos napja a péntek, különösen nagyböjtben, de más napokon is végezhető. Ajánlott rá lelkiismeretvizsgálattal és a bánat felindításával felkészülni. Elcsendesedünk, életünkre tekintünk, és együtt érzünk a szenvedő Jézussal, valamint mindazokkal, akik vele együtt szenvednek, és erőt merítünk keresztjeink hordozásához. Életünk minden gondjával és örömével Jézus után indulunk.

A Paulinumban a keresztúti ájtatosságokat a kápolnában szoktuk tartani, amelyet a szeminaristák vezetnek egy meghatározott beosztás szerint, osztályonként felváltva. A hagyományos keresztútjárás mellett alkalmanként audiovizuális keresztutat is szoktunk végezni, amikor a modern technika segítségével az egyes állomások képeit, eseményeit és színhelyeit kivetítjük és ehhez választunk megfelelő szöveget. Nagyböjt vége felé viszont a szeminaristák bekapcsolódnak a hívek közös keresztúti ájtatosságába a Kálvárián, nemcsak jelenlétükkel, hanem felolvasással és énekléssel.