Iskolanap és búcsú a Paulinumban
Iskolanap és búcsú a Paulinumban Nyomtatás
2016. február 05. péntek, 13:12

 

Az egyház január 25-én emlékezik Szent Pál apostol megtérésének jeles napjára. A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium védőszentjének és névadójának tiszteletére ugyancsak ezen a napon ünnepli az iskolanapot, továbbá a kápolna búcsúját. Az 1962/63-as tanévben alapított intézmény, rendhagyó módon, ezúttal is ünnepi szentmisével tette emlékezetessé az évfordulót.


Az iskola kápolnájában összegyűlt ünneplő tömeget diákok, szülők, tanárok, rangos egyházi és világi vezetők alkották, akik részt vettek a msgr. Stanislav Ho
čevar, belgrádi érsek, msgr. Dr. Kiss Rigó László, szegedi püspök, msgr. Dr. Pénzes János, szabadkai megyéspüspök, illetve msgr. Miocs József, a Paulinum rektora által bemutatott ünnepi liturgián. A kétnyelvű szentmise keretében a Szegedről érkezett msgr. Dr. Kiss Rigó László magyar nyelven tartott szentbeszédében Pál apostol megtérésének jelentőségét hangsúlyozta. Mint elmondta, Pál apostol nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a kereszténység világszerte elterjedhessen. Hozzátette továbbá, hogy olykor nem ártana nekünk is megtérnünk.
A belgrádi érsek - metropolita, Stanislav Ho
čevar ugyancsak a legnagyobb ünnepek között tartja számon január 25-ét. Mint elmondta ez a nap emlékeztet bennünket arra, hogy a nehézségek között sem szabad megfeledkeznünk a ránk bízott felelősség vállalásától, továbbá hinnünk kell abban, hogy ha erős akarattal, hittel és szeretettel tekintünk az Úrra, bármit el tudunk érni.
A szertartás végén a tanulók szavalataiból, zenei válogátásából összeállított alkalmi műsor következett. A negyedikes tanulók közül Lévai Tamás , Ölbei Irén: Az apostol című versét magyar nyelven, míg Nađ Denis Szent Pál himnusza című alkotását horvát nyelven szavalta el. Oros Mihály negyedikes és Hatnađ Daniel első osztályos tanulók fuvolajátékában J.S.Bach Menüett című alkotását hallgathatta meg a közönség.


Miocs József, az iskola rektora köszöntőjében háláját fejezte ki az iskola jótevőinek, közöttük elsősorban Pásztor Istvánnak a Tartományi Képviselöház elnökének, Szabadka város önkormányzatának az anyagi támogatásért, illetve, amelyek rendkívüli jelentőséggel bírnak az intézmény számára.
Az atya azt is elmondta, hogy ez a nap a Paulinum diákjainak ünnepe, ilyenkor Szent Pál közbenjárását kérik, hogy segítse a tanulói, nevelői, tanári munkát végzőket. Ugyancsak az intézmény vezetője köszöntötte az eseményen nagy számban megjelent rangos vendégeket. A közjogi méltóságok közül tiszteletét tette: Dr. Marko Nikolić, a Vallásügyi Minisztériumbol, Pásztor István, a Képviselőház elnöke, Maglai Jenő, Szabadka polgármestere, Magyarország szabadkai főkonzulja, Dr. Bábity János, Velimir Pleša Horvátország szabadkai főkonzulja, Kern Imre, államtitkár, Kern Sólya Mária, polgármesteri tanácsos, Dr.
Lepeš Josip, az MTTK dékánja.


A Paulinum klasszikus irányzaton működő nyelvi gimnázium, amely a nyelvek tanítása mellett nagy hangsúlyt fektet a filozófiai, teológiai, illetve a klasszikus műveltséget biztosító tanulmányokra. Az intézmény diákjai nagy számban választják a papi pályát, de a benne megvalósuló képzés a világi hivatások iránt elkötelezettek számára is megfelelő alapokat nyújt.
A szeminárium elöljárói és tanulói ezúton is szeretnék hálájukat kifejezni mindazoknak, akik az év folyamán imáikkal, támogatásukkal hozzájárulnak a gimnázium munkájának sikerességéhez. Ugyancsak ezúton mondanak köszönetet azoknak is, akik bármilyen módon az intézmény segítségére voltak az iskolanap és a kápolna búcsújának megszervezésében.

A fennállásának 53. évfordulóját ünneplő Paulinumban megtartott ünnepi szentmisét a Mária Rádió élőben közvetítette.