Kisboszniai látogatás
Kisboszniai látogatás Nyomtatás
2017. április 12. szerda, 11:13

Kisbosznia mindössze 10 km távolságra helyezkedik el Szabadkától. Ez egy egységes kis falu, amelynek lakósága zömével horvát, valamennyi magyar létszámmal, akik mind katolikus vallásúak. A faluról azt lehet mondani, hogy összetart és tartja vallását. A hívek szép számban látogatják a szentmiséket és a templomi rendezvényeket, és igyekeznek templomukat és plébániájukat rendeben tartani. Ebből a plébániából több lelki hivatás is származik, és ma is vannak, akik a papi vagy egyházi szolgálatot választják. A Paulinum közösségnek célja, hogy találkozzon a gyerekekkel, a fiatalokkal és a hívekkel, hogy felhívja a figyelmüket az egyedülálló katolikus gimnázium oktatói és nevelői intézményére. Ilyen szándékkal tettek látogatást a Paulinum diákjai az elmúlt vasárnap. Közös szentmisén vettünk részt, amelyet rektorunk, msgr. Miocs József, a nevelő, ft. Tojzán László és a helybéli plébános, ft. Muharem Dragan atya mutattak be. A szentmise alatt a gyónók rendelkezésére állt a szeminárium lelkésze, msgr. Forgić Marko atya. A szentbeszéd után, amelyet ft. Tojzán László atya tartott, tanúságot tett életútjáról Ristov Tomislav negyedikes tanulónk. Áldozás után elmélkedő verset szavalt Juhas Đuro harmadikos szeminarista. Kiss Tamás és Hatnađ Daniel J. S. Bach egyik művével lepték meg a híveket. A szentmisét követően a felújított közösségi teremben agapé keretében beszélgettünk és társalogtunk a fiatalokkal és a hívekkel.

Dragan atya szerint a látogatás sokat jelentett a plébánia közösségnek, mi viszont örömmel mentünk és hálásak vagyunk a szép és élményben gazdag találkozónak.