Biológia óra Palicson
Biológia óra Palicson Drucken
Freitag, den 26. Mai 2017 um 10:09 Uhr

A Palicsi Állatkertet 1949-ben alapították, amely ma már 10 hektáron terül el. Az Állatkert De Negri Ferenc mérnök tervei alapján készült. A kert területén található elefánt és az oroszlán szobrok Almási Gábor, míg a Haltér Kalmár Ferenc munkája. A megnyitáskor, a II. világháború következményei valamint elszegényedettség miatt, az állatállomány alapvetően háziállatokból és a térségben található vadállatokból állt. A létesítmény első lakói a fakó keselyű és a Miskó nevű medve voltak, amely utóbbi  1981-ben pusztult el,  az egzotikus élőlények közül pedig a kakadúpapagáj és a jávai majom. Ma már a látogatók több mint 60 állatfajt figyelhetnek meg, amelyek között láthatják az e évben elhelyezett Sumba és Belkó nevekre hallgató fehér oroszlánokat is. Az állatkert berkeiben megtekinthető a botanikus kert is, amelynek az állományában  tűlevelű fák, lombhullató fák, díszfák, virágok és rózsakertek láthatóak.

Az Oktatási Minisztérium előírja, hogy éves szinten minden oktatási intézmény a diákjai részére lehetőséget kell teremtenie olyan gyakorlati órák megvalósítására, amelyeken az ifjúság ismereti gyarapodása és szocializálása iskolai padon kívül történik. A Palicsi Állat- és Botanikus kert, ahol harmóniában él együtt a növény- és az állatvilág, meglátogatása által, amelyre  május 13-án került sor, a Paulinum Gimnázium és Szeminárium diákjai nem csak tudásukban, hanem egy éltre szóló élményben lettek gazdagabbak.