Búcsúztak az érettségizők
Búcsúztak az érettségizők Drucken
Donnerstag, den 22. Juni 2017 um 11:12 Uhr

Június hónap folyamán minden oktatási intézmény programja eseményekben igen gazdag. Mindez a tanévzáró és az érettségi vizsgák miatt van. A Paulinum Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) sem kivétel ez alól. Június 9-én az iskola megtartotta hálaadását a szentmise keretében az elmúlt 2016/2017-es iskolaévért. Folyó hó 14-én viszont az érettségizők számára eredményhirdetés és záróünnepség volt.

Az eredményhirdetésre az iskola nagytermében került sor, amely a „Ballag már  a vén diák” című énekszámmal vette kezdetét. Ezt követően két szavalat hangzott el magyar és horvát nyelven, melyet Hajnal Arnold és Szeles Kolos adtak elő. Az ünnepséget msgr. Miocs József igazgató nyitotta meg köszöntő beszédével, amelyben minden jelenlevőt köszöntött. Beszédében kiemelte, hogy az érettségi vizsga első lépés az életbe az érettségizők számára. A Paulinumban kapott képzés és nevelés szilárd alapot adott a tovább tanuláshoz. A záróünnepség csúcspontja az eredményhirdetés volt, amelyen az igazgató a vizsgáztató bizottság nevében közzétette az eredményeket. A négy év szorgalmas munkáért és az érettségin elért sikerért elismerésben részesült Kralusz Patrik és Ristov Tomislav. Tápai Leon és Kralusz Patrik az érettségizők nevében megköszönték a tanárok és a nevelők fáradságát. Ezt követte a diákok himnusza a „Gaudeamus igitur”, utána viszont dr. Fehér Tivadar osztályfönök búcsúztató beszéde, amelyben felhívta őket, hogy a képességeiket és a szerzett tudásukat a most előttünk megnyíló világban kamatoztassák. Az alkalmi műsort ft. Dragan Muharem tette emeltebbé egy zongora improvizációs játékkal.

 

Tápai Leon elismerésben részesült a négy év alatti képzőművészeti tevékenységéért. A záróünnepség a tanárok, nevelők, szülők, rokonok és vendégek kézfogásával és jókívánságaival zárult, amelyet családias hangulatú állófogadás követett. Az érettségizőinkre Isten áldása szálljon és kívánjuk, hogy az általuk kívánt főiskolákra, illetve egyetemekre sikeres felvételt nyerjenek.