Évnyitó
Évnyitó Nyomtatás
2017. szeptember 16. szombat, 10:43

Szeptember 1-én országszerte megszólalnak az iskolacsengők. Városainkban, falvainkban megélénkül a forgalom, és a tereink, utcáink megtelnek diákzsivajjal. A tanulók, ki kisebb – ki nagyobb örömmel ülnek vissza az iskolapadba, és néznek szembe az új tanév kihívásaival és tanaival, amelyek az előttük álló életre igyekeznek felkészíteni őket. Ilyen kezdet előtt álltak a paulinisták is. Igaz, a Paulinumban a tanítás nem elsején kezdődött, hanem szeptember 4-én (hétfő). Az iskolakezdés ezen a napon a Paulinum Gimnázium és Szeminárium új és a visszatérő diákjainak a Veni Sancte szentmisén való részvételükkel, és azt követő inaugratioval (lat. bevezető) vette kezdetét. A szentmisén a tanárokkal és az egybegyűlt hívekkel közösen kérték a Szentlélek Úristen áldását a megkezdett tanévre, hiszen az igazán jó eredmény eléréséhez Isten áldása kell. Az ünnepi liturgiát msgr. Miocs József, a gimnázium igazgatója és a szeminárium rektora ft. Marko Forgić-tyal, a szeminárium lelkészével és dr. Stojanov Zoran-nal, radenovoi plébánossal Macedóniából mutatta be, az énekek viszont mr. ft. Dragan Muharem, kisboszniai plébános révén hangoztak el.

Mint korábban említett, ezt követte az inaugratio, amelyen az igazgató hivatalosan is megnyitotta a 2017/2018-as tanévet. Ennek keretében sor került az elsős diákok bemutatására, akiknek taneszközöket tartalmazó szerény csomagokat ajándékozott, továbbá a tanárok és az osztályfőnökök és általuk előadott tantárgyak felsorolására, valamint az elkezdet év tanterveinek rövid ismertetésére. A tanévnyitó végén az igazgató megköszönte minden megjelent tanár és szülő részvételét, és eredményes munkát kívánt mind a tanároknak, mind a diákoknak. A záró szavak után az első osztály diákjai a tanteremben az osztályfőnökükkel, Csorba Ottóval, megtartották az első osztályfőnöki órát.