Szent Demeter ünnepén
Szent Demeter ünnepén Nyomtatás
2017. november 09. csütörtök, 10:55

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium elsősorban a Szabadkai Egyházmegye részére nyílt meg, de az alapszabályzatban már úgy van bejegyezve, hogy a többi vajdasági egyházmegyék jelöltjei is befogadhatók. Ez kezdettől fogva így van egészen napjainkig. Az intézet 55 éven át így működik folyamatosan. Az intézet vezetősége és tanulói minden egyes szomszédos egyházmegyével kapcsolatban állnak, és időközben ünnepségeken, rendezvényeken, találkozókon együtt vannak a szomszédos hívekkel. A Szerémségi Püspökség védőszentje szent Demeter, római vértanú. A püspökség székhelye Sremska Mitrovica (Szávaszentdemeter). Itt minden esztendőben október 26-án megemlékeznek szent Demeterről, az egyházmegye patrónusáról. Az ünnepi misét és a szentbeszédet msgr. Stanislav Hočevar, metropolita – érsek tartotta, akivel együtt miséztek a vendég püspökök és a papság.  Az ünnepségen részt vett rektorunk és képviselőink, a Paulinumban tanuló szerémségi szeminaristákkal együtt.