Temetőlátogatás dr. Czékus tanárunkkal
Temetőlátogatás dr. Czékus tanárunkkal Print
Monday, 20 November 2017 11:49

Mindenszentek ünnepére és Halottak napjára azt mondhatjuk, hogy nincs olyan ember, aki ne keresné fel hozzátartozói sírját, illetve a temetőt. A paulinisták az utóbbi években ezekre az ünnepekre haza mennek, hogy otthon segítsenek szüleiknek, vagy a plébánosaiknak. A szabadkai temetőket az ünnepek után szokták körül járni vagy valamelyik elöljáróval, vagy egy tanárral. November 3-án dr. Czékus Géza, biológia szakos tanárral az úgynevezett Bajai - úti központi temetőt látogatták meg tanulóink. A tanár úr előbb a temető növényzetéről tartott előadását, majd ezt követően körül vezette a tanulókat és megmutatta Szabadka városának jelentős személyeinek sírját. Megcsodálták a szép kápolnákat, mauzóleumokat és a díszes síremlékeket. Az ünnepekre a temetőt minden esztendőben nagyon szépen feldíszítik, ezért jellemző reá a szó, hogy sírkert. A látogatás alkalmával sem maradt el az ima, amellyel örök nyugodalmat kértünk az Úrtól halottjaink számára.