Keresztúti ájtatosságnak nevezzük az Úr Jézus szenvedésének imádságos  elmélkedését és végigjárását egy-egy álommással. Templomainkban és kapoláinkban rendszeresen  a nagybőjti időben  szoktak közös keresztúti  ájtatosságot tartani, különösen pénteki napokon szokás ez, amikor a hívők elevenebben emlékeznek Jézus szenvedéséről. Ez az ájtatosság a középkorban terjedt el. Kezdetei a XIV. században Jeruzsálemhez kapcsolódnak, amikor szokássá vált  végigjárni azokat a helyeket, amelyeken Jézus járt Poncius Pilátus udvarától  a Golgotáig.

A keresztút járását leginkább a ferences szerzetesek karolták fel és  terjesztették, hiszen ők  a szent sír örzői. Annak ellenére, hogy a keresztúti ájtatosságot a Keleti Egyház kezdeményzte, ez Nyugaton kedvelté vált és itt alakultak ki az állomások (stációk). Az állomások száma változott, még  végül  14 –re alakult. A kerseszt utakat, illetve kálváriákat eleinte a templomok közelében lévő magaslatokra helyezték. A XVII. Századtól kezdve a keresztutakat már a templomokban találjuk, festményeken vagy dombor műveken át felidézve Jézus szenvedéseinek legfőbb mozzanatait. A keresztúti ájtatosság tartalmilag az evangéliumokra alapszik és részben az ősi keresztény  hagyományokra.  Jézus szenvedéseit átgondolhatjuk  az evangéliumi  részek felett elmélkedve, de vannak  benne előre kidolgozott elmélkedések , imák és énekek.  A keresztúti ájtatosság  mindig új kihívás a keresztények számára, hogy Jézus megváltói művén gondolkodjanak és ezt összefüzzék a maguk életével.

Alen

A nagyböjt az egyházi év szent időszaka. A keresztény élet intenzív, kiváltságos ideje, amikor arra kell törekednünk, hogy mélyebben éljük át Krisztus Urunk  megváltói művét. A nagyböjtben nem csak Jézus életének, szenvedésének  és feltámadásának titkáról van szó, hanem sokkal többről. A „titok” itt azt jelenti, hogy Krisztus  életének eseményeibe a keresztség által mi is bekapcsolódunk. Mondhatnánk, Krisztus mibennünk akar megtörténni, úgy az enyémben, mint az egész egyház  közösségében. A nagyböjt megváltásunk előkészületi ideje, amely a nagyhéten és húsvét liturgiáján éri el  csúcspontját. Mi egyek vagyunk Krisztussal, viszont Krisztusban egyek vagyunk egymással és Krisztus által egyek vagyunk az Atyával és a Szentlélekkel. Ez a titok, misztérium, vagy rejtelem történik velünk különösen a nagyböjti szent időszakban.

A nagyböjt arra hív bennünket, hogy imáinkon, elmélkedéseinken és az ájtatosságokon keresztül  mélyebb lelki életet éljünk. Gyakrabban  táplálkodjunk Isten Igéjével  a Szentírásból, hiszen így mélyitjük el hitbeli tudásunkat és ily módon alakul ki bennünk az Isteni gondolkodásmód. A nagyböjt még arra is int bennünket, hogy  több időt töltsünk a hívők közösségében, és hogy gyakrabban vegyünk részt a szentmiséken és a szentáldozásban, hiszen így valósul meg egybekapcsolódásunk Krisztussal és egymással. Az egyház azt kívánja tőlünk, hogy ebben a szent időszakban erősödjünk és növekedjünk hitünkben és  annak átélésében.  Krisztusunk  titkáról szent Pál apostol így ír: ”titok, amely századok és nemzedékek óta rejtve  volt, s amelyet  most  kinyilatkoztatott szentjeinek az Isten Krisztus által, aki a megdicsőülés  reménye.”  (Kol.1,26)

Szepesi Albert

A keresztény világ számára hamvazószerdával kezdetét veszi a húsvétra előkészítő nagyböjti időszak. A megnevezés a liturgikus szertartás során történő hamuval való megjelölésből ered. II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg e napon. A hamvazkodás szokása a katolikusoknál maradt fenn. A szertartáson a pap az előző évi virágvasárnapon szentelt barka hamujával jelöli meg a hívek homlokát. A szertartást végző személy, míg hamuval keresztet rajzol, vagy azt a fejre szórja a következőket mondja: Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel! Újabban így is figyelmeztethet: “Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!”. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. A népi hiedelem szerint a hamvazkodásnak tisztító, gyógyító hatása van, és távol tart minden bajt és gonoszt.

Hamvazószerda mozgó ünnep. Húsvét előtt negyven nappal van, bár a számolást úgy kell elvégezni, hogy a vasárnapokat kihagyjuk, mert a vasárnap nem böjti nap. Mi is a Paulinumban idén február 17-én a kápolnában szentmise keretében hamvazkodtunk, és ezzel meg is kezdtük a negyvennapos böjtöt.

Kiss Szebasztián

Január 31-e a Szabadkai egyházmegyében az a nap, amikor a Paulinum kápolnájában egész napos szentségimást kell tartani. Az eddigi évekhez hasonlóan megtartottuk a szentségimádási napot, bár a vírushelyzet miatt, akár csak az iskolanapot, szerény körülmények között és családias hangulatban töltöttük el.

Miért is jó szentségimádáson részt venni, illetve, a plébániáknak is szentségimádást tartani? A választ talán a legegyszerűbben úgy fogalmazhatnánk meg, hogy ilyenkor a híveknek lehetőségük van találkozni és beszélni Istennel egy sokkal egyedibb és csodálatosabb módon. Otthonainkban is elmondjuk az imákat, fohászkodunk a Jóistenhez, ám ekkor nem látjuk Őt. A szentségimádás alkalmával nyugodtan le tudunk ülni a templom meghittségében, csendjében és nyugalmában, a világ bajaitól, gondjaitól és forgatagából elszakadva odafordulhatunk a kenyér színében jelenlevő Krisztushoz. Elmondhatjuk neki minden gondunkat, örömeinket, és a legtöbbször fontos kérdésekre kaphatunk választ, ha elég figyelmet tudunk fordítani azokra az apró jelekre, amikkel Isten tudatni akarja válaszát.

Mi is egész nap betérhettünk és betértünk kápolnánkba, ahol nyugodtan és Istennel elmélkedve feltöltődtünk lelkileg.

Huszár Ádám