Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
Zenei hitvallásaink - Koncert Nyomtatás E-mail
2017. november 09. csütörtök, 10:49

Október 22-én, vasárnap egy rendkívüli zenei eseményen vettünk részt a Szent Teréz székesegyházban. A magyarországi Lutheránia énekkar, a Budapesti Vonósok és  neves szólisták előadták J. S. Bach h-moll miséjét. Bach református létére egyháza számára írta műveit. Egyedüli katolikus miséje a h-moll mise, melyet II. Frigyes herceg rendelésére szerzett. A reformáció 500 éves jubileuma emlékére került sor a h-moll mise előadására Zenei hitvallásaink elnevezéssel. A hangversenyt az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház szervezte. Köszöntő beszédet mondott Dolinszky Gábor püspökhelyettes, ünnepi beszédet viszont dr. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke.” J. S. Bach a h-moll misébe beleszőte azt a tudását, amelyet az egyetlen örök Isten megismeréséből nyert. A misében az örök fogalom állandóan jelen van, közöttünk van”, ezt mondta beszédében a püspök. A mise előadásával az ének és zenekar bejárta a Kárpátmedence tíz városát, így került sor a szabadkai előadásra is. Az énekkar vezetője Botvay Károly volt. Szoprán szólót énekelt Szemere Zita, altot Bakos Kornélia, tenort Komáromi Márton és basszus szólót Kovács István. A hangverseny dr. Kamp Salamon, Kossuth-díjas karnagy vezényelte.

 
Soli Deo Gloria kiállítás Nyomtatás E-mail
2017. november 09. csütörtök, 09:34

Soli Deo Gloria a Magyar Reformáció Öt Évszázada és a Megújulás Színei címmel kiállítás nyílt meg a reformáció 500-ik évfordulója alkalmából a Szabadkai Városi Múzeumban. A kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Szabadkai Városi Múzeum rendezte. A kiállítást dr. Babity János főkonzul nyitotta meg. Beszédet mondott dr. Tomka Gábor a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, valamint mgr. Hulló István a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója. A megnyitáson elhangzott, hogy „a reformáció hatása megváltoztatta az akkori emberek életét, és egészen mindmáig hat a tudomány, a művészet, az irodalom, a vallás terén túl is, új kihívások elé állítja a keresztényeket.” Kiss Erika budapesti muzeológus azt mondta: „a reformáció az egész Európa kultúrájára, gondolkodásmódján alakitólag hatott, amelynek az öröksége mindenkié. Ezt az örökséget szeretné bemutatni ez a kiállítás sajátos régióban, mely nemzetileg, etnikailag, felekezetileg is nagyon színes.” A kiállítás történelmi, vallási, irodalmi és művészeti jellegű és ezért az oktatásban felhasználható a tárlat anyaga. A kiállítást megtekintve megértettük a tárlat elnevezését „Megújulás Színei”.

 
Megemlékezés a 61 évvel ezelőtti eseményekről Nyomtatás E-mail
2017. november 09. csütörtök, 09:17

Október 23-án a Kárpátmedence minden területén megemlékezéseket tartottak az 1956-os forradalom  emlékezetére. A délvidéki magyarok Palicson és Szabadkán tartották a központi jellegű megemlékezést. Palicson a Nagyparkban, az ’56-os emlékmű megkoszorúzásával kezdődött a megemlékezés, után a viszont a szabadkai Népszínház Jadrán színpadán ünnepi műsorral folytatódott. A műsor ünnepi beszéddel kezdődött, amelyen először Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár szólt az egybegyűltekhez. Az államtitkár egy kérdéssel kezdte beszédét: „Milyen a magyar ember lelke? Erre a kérdésre a válasz ott van minden október 23-án, immár 61 éve emelte ki a politikus, aki hozzátette, hogy az ’56-os két héten át fújó szél alapos munkát végzett: mindörökre kisöpörte a reménytelenséget Magyarországról.” Az államtitkár után Pásztor István a VMSZ elnöke beszélt. Beszédében kiemelte, hogy a diktatúra soha többé nem tudta leigázni a magyar nemzetet. Az ünnepi beszédeket követően  Kotai Rób ert rendezésében a szabadkai színtársulat bemutatta „Budapest, vérfürdőváros” című művét. Az ünnepi megemlékezés Vörösmarty Mihály Szózatával zárult. Az ’56-os eseményekről iskolánkban minden esztendőben a történelem és a magyar órák keretében emlékezünk meg és részt veszünk a központi ünnepségen.

 
A Zeneiskola napja Haydn miséjével Nyomtatás E-mail
2017. november 09. csütörtök, 09:06

A Szabadkai Zeneiskola alapjait még 1800-ban Arnold György a Szent Teréz templom karnagya fektette le. Hivatalosan azonban csak 1868-tól működik, amelynek első igazgatója szintén a Szent Teréz templom regens chori-ja volt Gaál Ferenc. Azóta 149 év múlt el, és az iskola ez idöszakban kisebb – nagyobb változásokkal folyamatosan működik. A Zeneiskola igazgatói évtizedeken át a nagytemplom karnagyai, illetve regens chori-ai voltak. Ez a folyamat az I. világháború után megszűnt. Mégis a kapcsolatok és a zenei együttműködés a Szent Teréz templommal megmaradt. Igazgatónk, msgr. Miocs József mint zenetanár és mint regens chori  újraélesztette a régi kapcsolatokat. Ft. Paskó Csaba tovább fejlesztette ezeket, hiszen nem csak tanár lett, hanem egyházzenei szakot is nyitott a zenedében.

A 149 éves Zeneiskola ének és zenekara az Iskolanap alkalmából a városháza dísztermében előadta Josef Haydn G-dúr miséjét. Az Iskolanapon és a   hangversenyen a paulinisták is részt vettek, és örültek annak, hogy a városháza dísztermében is alkalmuk volt liturgiai művet hallani.

 
<< Első < Előző 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 Következő > Utolsó >>

96. oldal / 215