Húsvét VI. vasárnapján, május 10-én, a Paulinum közössége egy újabb plébániát látogatott meg, történetesen a Nagybecskereki Egyházmegyéhez tartozó székelykevei Szent István plébániát. Ft. Csipak Csaba plébános és püspökségi irodaigazgató meghívására érkeztünk a plébániára és a templomba, ahol a plébános úr és a hívek nagy szeretettel vártak és fogadtak bennünket. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor vezette a plébános úrral és a prefektus atyával. Köszüntő és üdvözlő szavaiban rektor úr megköszönte a meghívást, hogy hosszú évek és előkészület után sikerült eljutnunk Székelykevére, erre a bánáti településre, ahol a magyarság egy szép számú közössége él, ápolva hitét, hagyományait és nemzeti öntudatukat.

A szentmisén a helyi kórus mellett a paulinisták is felléptek ének és zeneszámokkal emelve az ünnepi szentmise szépségét. Többek között elhangzott a Surrexit Dominus vere kánon és Johann Crüger: Mind adjon hálát Istennek című szerzeménye a szeminárium kórusának előadásában, továbbá J. S. Bach – Bist du bei mir szerzeménye, melyet Oros Mihály haramdikos tanuló adott elő fuvolán és Ft. Baranyi László prefektus orgonán. A könnyűzenei számok közül felcsendült Allelúja, dicsérjétek az Urat, Atyám Tied vagyok, Életem csak kegyelem, melyeket a Paulinum kis együttese adott elő Rudinski Bogdan, Oros Mihály és Szeles Kolos vezetésével. Az olvasmányokat Kocsis József érettségiző, Balog László és Lipót Tamás harmadikos tanulók olvasták, tanúságot életútjról Stipančević Zoran érettségiző tett, áldozás után viszont József Attila Keserű nekifohászkodás vesét Lévai Tamás harmadikos tanuló szavalta. A szentmsiét követően megtekintettük a plébániát, amelyet Csiapak atya mutatott be, majd ezt követően elmentünk a Dani Éterembe, ahol nagy szeretettel és bőséges ebéddel vártak minket.

Ebéd után megtekintettük a település legjelentősebb látnivalóit, majd a délutáni tartalmas és látottakban gazdag program után folytattuk utunkat Pancsovára.

Pancsován Msgr. Fischer János plébános fogadott bennünket megmutatva a plébániatemplomot és a plébániát.

Ezt követte az ünnepi vacsora, majd a visszautazás. A paulinisták vendégüllátásában és fogadásában sokan segítségére voltak a plébános atyáknak, akiknek mindnyájan hálásak vagyunk és imáinkban megemlékezünk minden jótevőről.

Msgr. Stijanov Kiro szkopjei római katolikus püspök és egyben Macedónia görög katolikusainak exarchája meglátogatta egykori iskoláját és nevelőintézetét a Paulinumot. Stojanov püspök a Paulinum érettségije után Rómában tanult tovább és papá szentelése után különféle szolgálatokat teljesített a körösi és a macedóniai görög katolikus egyházmegyékben.

1999-ben a szentatya segédpüspökké, majd 2005-ben szkopjei megyéspüspökké nevezte ki és a macedón görög katolikusok exarchájává. Mint egykori paulinista diák, tisztelettel és hálával gondola vissza a Paulinumban töltött éveire. Kispapjelöltjeit évről-évre a Paulinumba küldi tanulásra és nevelésre. Ő maga bármikor vidékünkön jár, mindig tiszteletét teszi egykori intézetében. Az elmúlt napokban meglátogatta a szemináriumot, elbeszélgetett a nevelőkkel és tanulókkal, utána viszont szentmisét mutatott be a lelki hivatásokért az intézet kápolnájában. Beszédében kiemelte egy ilyen intézmény jelentőségét és felhívta a tanulók figyelmét arra, hogy értelmesen használják ki az adottságokat és a lehetőségeket, melyeket ebben az intézetben kapnak.

Május elején K-67 Piros kioszkok elnevezéssel kiállítás nyílt meg a Reichl Palota kiállítási csarnokában. A kiállítást Panić Anna, a belgrádi történelmi múzeum elnökasszonya nyitotta meg. A tárlat Zorić Aleksandar és Manojlović Ivan tervei alapján készült, akik éveken át a piros kioszkok történetét kísérték és örökítették meg. Mechtig Saša viszont számítógépes feldolgozást készített ezekről a kioszkokról. Mivel mindezt 1967-ben kezdte el, ezért a kiállítást K-67-nek nevezte el.

Ez a modern egyedülálló kiállítás Belgrádból indult el és most országunkban városról-városra viszik bemutatásra. Ezt a különleges és érdekes kiállítást mi is megtekintettük Jasmina Jovancić művészettörténet tanárnőnk tolmácsolásával.

A május elsejei ünnepeket szinte mindenhol ünneplik, amely világviszonylatban a 20. században a “munka ünnepe”, a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnapként vonult be a történelembe, és amely ma már állami ünnep is. Világszerte nagy rendezvényeket szerveznek erre a napra, ünnepelve a munkát és a munkásokat, de érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy vajon mit is ünneplünk valójában? Van-e egyáltalán okunk ünnepelni egy olyan országban és világban, ahol a munkanélküliség olyan méreteket ölt, amelyet nap mint nap tapasztalunk. Valóban ünnepelünk május 1-én és hogyan? Vagy már nem is ünneplünk hanem csak nosztalgiázunk, mert jól esik. A kérdés költői és megvitatását a kedves olvasókra bízom.

Az Egyház május 1-én Munkás Szent Józsefet ünnepli, amelyen egykor az ateista szocializmus ünnepelte önmagát, most Szent Józsefnek, a munkásnak az ünnepe,és amelyet XII. Piusz papa rendelt el 1955-ben. Védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok, de ő óvja a jegyeseket, az ifjú házasokat, a családokat, az árvákat és a haldoklókat is. Segítségért folyamodnak hozzá a házépítéskor, kísértésben, hirtelen halál, reménytelen ügyek, szembetegségek idején. Függetlenül attól, hogy ki hogyan, miért, miként és mit ünnepel május 1-én, a paulinisták is hazautaztak az ünnep alkalmából, hogy e napokat szüleik, ismerőseik, szeretteik körében tölthessék.