Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
Megemlékezésen Eleméren Nyomtatás E-mail
2014. október 20. hétfő, 07:12

 

A Vajdasági Magyar Szövetség immár húsz éve központi megemlékezést szervez Eleméren az Aradi Vértanúk és Kiss Ernő honvédtábornok tiszteletére. Mivel október 6-a magyarok nemzeti gyásznapja, ezért minden esztendőben ezen a napon tartják a kegyeletadó megemlékezést Eleméren. Ebben az esztendőben, a szentmisét Dr. Német László nagybecskereki püspök celebrálta és ő tartott a szentbeszédet is. Vele együtt misézett Msgt. Tietze Jenő protonotárius, Msgr. Miocs József a Paulinum rektora, Msgr. Gyuris László nagybecskereki plébános, valamint Varga Zoltán és Golob Srecko szalézi atyák. Mivel a megemlékezés ökumenikus jellegű volt, így a liturgia keretében imát és beszédet mondott még Kiss Nándor református lelkész és Dolinszky Gábor evangélikus lelkész. A szentmise után alkalmi műsorra került sor a templom előtti téren. Először a himnusz, majd egy szavalat hangzott el, utána viszont beszédet mondott Varga H. Zoltán, belgrádi nagykövet és Dr. Korhecz Tamás a MNT elnöke. A megemlékezés koszorúzással zárult. Kiss Ernő 1872-től nyugszik a templom alatti kriptában, melyet a család építtetett még 1845-ben.

Az eleméri megemlékezésen a bánsági paulinisták alkalomadtán részt vesznek és segédkeznek asszisztálással, énekléssel vagy szavalattal. Így volt ez az elmúlt héten is a megemlékezésen.

 

 
Az Amerikai Egyesült Államok Püspökkari Konferenciájának küldöttei voltak a Paulinumban Nyomtatás E-mail
2014. október 02. csütörtök, 08:59

 

Az Amerikai Egyesült Államok Katolikus Katolikus Püspökkari Konferenciájának egyik Alapítványa a Közé- és Kelet-európai országokat anyagiakkal támogatja. Az alapítvány hivatalos neve: The Curch in Central and Aestern Europe Office of National Collections Wasingtoni székhellyel.

Az említett alapítvány az utóbbi időkben, jelentősen támogatja országaink katolikus templomait, rendházait és intézményeit. A Paulinum Püspökségi Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) elöljárói felvették a kapcsolatot az említett alapítvánnyal és ennek fő felelősével. Mivel a Paulinum épülete már több mint ötven éves, másrészt, az elmúlt téli idő igen megviselte magát az épületet, amely szükségszerű javításokra és felújításokra szorult. Minden felújítás, javítás jelentős anyagi kiadásokkal jár, de különösen amikor egy iskoláról és egy kollégiumról van szó, melyben életrevaló fiatalok tartózkodnak. A Paulinum tetőszerkezetét és a tető alatti helységeket kellett felújíttatni. Az elöljárók nem találtak itthon olyan támogatókat, akik jelentős összeggel tudtak volna hozzájárulni ahhoz, hogy a munkálatokat véghez lehessen vinni. Ezért, az Amerikai Egyesült Államok Katolikus Püspökkari Konferenciájának Közép- és Kelet-európai Alapítványához fordultak. Az alapítvány jelentős segítséget nyújtott és így a munkálatok a nyár folyamán el lettek végezve, és az iskola kezdetére be lettek fejezve.

Az elmúlt héten az alapítvány elnöke és fő munkatársa európai körúton jártak és ellátogattak a Paulinumba is. Megtekintették a felújításokat és elbeszélgettek az elöljárókkal. A vendégek tiszteletére fogadást és egy kis műsort rendeztünk. A Paulinum nagytermében Msgr. Miocs József rektor köszöntötte Vincent Bus elnök urat és fő munkatársát Marek Bedmast urat. Mi énekszámokkal kedveskedtünk nekik. Oros Mihály és Stipancevic Zoran viszont angol nyelven szóltak a vendégekhez, röviden vázolták az iskola helyzetét és a közösség nevében megköszönték a támogatást. A műsor végén Bus elnök úr szólt az egybegyűltekhez és kihangsúlyozta, hogy azt tapasztalja, hogy nem volt hiábavaló a támogatás. Utána viszont bátorította a diákokat tanulásra és hangsúlyozta, hogy minél többet foglalkozzanak sport ágazatokkal, hiszen a mondás szerint is ép testben ép lélek van. A fiatalság részére viszont ez a legfontosabb.

 

 

 
Nyugat-Európában élő paulinisták találkozója Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 26. péntek, 10:35

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium egykori tanulói, az intézmény több mint 50 éves fennállása óta, csak két alkalommal tartottak összejövetelt. Először a Paulium 40 éves évfordulójára, utána viszont az 50 éves jubileumra. A 2012/13-as iskolaévben a paulinisták egy éven át különböző rendezvényekkel emlékeztek meg a jeles jubileumi évről. Történelmi jelentőségű volt a Vatikáni Nevelési és Oktatási Kongregáció elnökének, Zenon Grocholewski bíboros látogatása. A jubileumi évet az egyháztartomány püspökei nyitották meg, Msgr. Pénzes János ordináriussal, az iskola fő védnökével. Hivatások Világnapján Msgr. Orlando Antonini, apostoli nuncius volt a Paulinum vendége. A záróünnepséget a négy paulinista püspök, Msgr. Német László, Msgr. Kiro Stojanov, Msgr. Dode Gjergji és Msgr. Augustini Lucijan tartották. Ugyanebben az évben meglátogatta intézményünket Msgr. Matthias König németországi püspök, a Paulinum nagy jótevője.

A záróünnepségre minden egykori paulinista meghívást kapott. A találkozó a Paulinum épületében egy előadással kezdődött, majd ünnepi műsorral folytatódott a Városháza dísztermében. Szentmise a székesegyházban volt, ahol Msgr. Német László magyar nyelven beszélt, Msgr. Kiro Stojanov viszont horvát nyelven szólt a jubilálókhoz. Az ünnepség a Népkör Magyar Művelődési Otthon vendéglőjében zárult közös agapéval.

A jubileumi találkozón több mint kétszázötvenen  vettek részt, de sajnos sokan nem tudtak eljönni, vagy a távolság vagy különböző okok végett. Ezért, a Nyugat-Európában élő egykori paulinisták az elmúlt héten megemlékezést tartottak a Paulinum fennállásának 50 éves évfordulója alkalmából. Szeptember 13-án Svájc Will városában volt a találkozó. A találkozó város Szent Péter és Pál templomában misével kezdődött, melyet Msgr. Miocs József, a Paulinum rektora celebrált és ő tartotta a szentbeszédet is. Mise után társalgással folytatódott a rendezvény, utána viszont az egyik paulinista magán vendéglőjében volt az ünnepi agapé. Az agapé alatt felszólaltak a különböző svájci és Nyugat-európai városokban és helységekben élő paulinisátk és sajátos módon mondták el élményeiket és fiatalkori csintalanságaikat. A társalgás a késő délutáni órákig tartott, amikor fájó szívvel búcsúztak el egymástól a volt iskolatársak. Az összejövetelen megállapították, hogy az egykori tanulók 95%-a az érettségi után főiskolát vagy egyetemet végzett. A többiek viszont szakosítást és jelenleg vállalatok, vagy cégek vezetői. A találkozó, az élmények és az életkörülmények bebizonyították a Paulinum létjogosultságát. Az összejövetelen az is bebizonyosodott, hogy az egykori tanulók büszkék az „alma mater”-re, és hogy a Paulinum jó hírét vitték Európa és Európán kívüli országokba.

 
Szüreti és Napradorgó napok Nyomtatás E-mail
2014. szeptember 26. péntek, 09:58

 

Az elmúlt hétvégén Szüreti napokat tartanak Palicson immár 25. alkalommal, amelyet a paulinisták is évről-évre megtekintettek. A Szüreti napok hagyományosan szeptember végén, a szüreti időszak végén kerülnek megrendezésre, a szőlőültetvényekről és gyümölcsösökből betakarított termés megünneplésére. Az ünnepi megnyitót minden évben borvásár követ, melyen a látogatók megkóstolhatják a különféle borokat és az új szőlőből készült mustot, de rendeznek szőlőpréselést, zöldség- és gyümölcskiállítást is. A sétány mellett felállított sátrakban kézműves termékeket, mézet, mézkészítményeket, gyógynövényeket és gyümölcsöt lehetett megtekinteni és megvásárolni. Szeptember első hetében Szabadka főterén került megrendezésre első alkalommal a Napraforgónapok című rendezvény, melyet a Paulinum diákjai szintén megtekintettek. A rendezvény fő célja a napraforgóból készült termékek bemutatása és terjesztése valamint a hagyományteremtés volt.

 

 

 
<< Első < Előző 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 Következő > Utolsó >>

161. oldal / 215