Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
Mikulás napi ünnepség Nyomtatás E-mail
2013. december 10. kedd, 09:35

 

A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek és az ifjúság által annyira várt Mikulás-ünnep is és az ehhez kapcsolódó rendezvények. Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják. A hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, ettől kezdve egy rokona nevelte, s ő ismertette meg a kereszténységgel. Megtérése után Miklós jótékony célokra osztogatta szét örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése (303-311) idején börtönbe került, de életben maradt, és részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, s tettei miatt már életében szentnek tartották. 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja ezután zarándokhellyé vált és a középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják őt. A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz, mint népszokás. A Paulinumban is a szeminaristák egy ünnepi műsor keretében ünneplik meg Szent Miklós ünnepét. Az eseményre December 5-én kerül sor, amelyre minden osztály egy műsorszámmal készül, melyet a közösségnek bemutatnak. E mellett énekek, és szavalatok is elhangoznak, valamint történetek Szent Miklós életéből. Az ünnepségen minden évben egy érettségizős diák Szent Miklósnak öltözve kiosztja az ajándékokat a szeminaristáknak annak mértékében, hogy ki milyen eredményeket ért el a tanulás és a szorgalom szempontjából.

 

 

 
Adventi készület a szemináriumban Nyomtatás E-mail
2013. december 10. kedd, 09:34

 

A karácsonyi ünnepkör bevezető része az advent. A neve a latin adventus, azaz eljövetel szóból származik, és ez a név jelzi, hogy ez az idő az Úr eljövetelére emlékeztet. Ezt az időszakot három vonás jellemzi: az imádság, Krisztus eljövetelére való várakozás, valamint a Szűzanya tisztelete. Az Úrnak hármas eljöveteléről szól a liturgia: történelmi eljöveteléről a múltban, kegyelmi eljöveteléről ma is minden ember lelkében, a jelenben, és utolsó eljöveteléről a jövőben, a világ végén.

A Paulinumban a szeminaristák az adventi vasárnapokat megelőző szombat estéken advent gyertyagyújtáson vesznek részt, amelyet minden alkalommal más-más atya vezet és tart rövid elmélkedést. A gyertyagyújtást egy igeliturgia keretében végezzük, ahol elhangzik egy olvasmány és a vasárnapi evangélium. Az evangélium és az alleluja felhangzása előtt egy szeminarista prófétának öltözve, égő gyertyával a kezében belép a sötét kápolnába és meggyújtja a gyertyát az advent koszorún. Ennek a bevonulásnak szimbolikus jelentése van. A próféták előre hirdették a Messiás jövetelét, és ez minket arra figyelmeztet, hogy az Úr érkezésére nekünk is a próféták lelkületével kell készülnünk: imában, virrasztásban és a cselekedetekben megnyilvánuló szeretetben. Az égő gyertya viszont Krisztus világosságát szimbolizálja, jelezve, hogy ennek a krisztusi fénynek fel kell lobbannia mindnyájunk szívében, hogy mi magunk is ennek a fénynek hordozói legyünk. Advent 1. vasárnapja előestéjén Dr. Fehér Tivadar, a Augusztinianum Lelkipásztori Központ rektora vezette az imádságot. Beszédében arra buzdított, hogy az advent idő legyen alaklom a megtérésre, a lelki tisztulásra, mert csak így tudjuk méltón befogadni a hozzánk érkező Üdvözítőt. Az elmúlt héten Ft. Balcsák Szilárd, a székesegyház-bazilika káplánja vezette, aki Keresztelő Szent János alázatos magatartásáról elmélkedett, amelyet a ma élő keresztényeknek is magukra kell ölteniük, mert csak így tudjuk megnyitni szívünk ajtaját a hozzánk érkező Megváltó előtt. Advent 3. vasárnapjára Ft. Muharem Dragan atyát várjuk a gyertyagyújtásra, a karácsnyi szünetre való hazautazás előtt viszont Msgr. Pénzes János megyéspüspököt várjuk.

 

 
Őszi bérmálás Nyomtatás E-mail
2013. december 10. kedd, 08:58

 

A bérmálás szentségét rendszeresen a püspök osztja ki. Minden egyházmegyés püspök kötelessége Pünkösd napján kiosztani a bérmálás szentségét székesegyházában.

A pünkösdi bérmáláson kívül, egyes egyházmegye székhelyein különösen nagyobb városokban, mindig szokott lenni, szükség szerint még egy bérmálás. Ez van gyakorlatban Szabadkán is. Krisztus Király vasárnapján a megyéspüspökünk még egyszer bérmál, illetve őszi bérmálást szokott tartani. Az említett ünnepen az idei évben a szabadkai Szent Rókus templomban volt bérmálás. Itt bérmálkozott Balog László paulinista, akinek bérmaapja osztálytársa Lévai Tamás volt. Laci bérmálkozásának mindenki örült a Paulinumban, hiszen megkapta a Szentlélek ajándékait és a tanítás szerint egyházunk nagykorúságába lépett. Gratulálunk és a Szentlélek vezetését és vezérlését kívánjuk.

 

 

 
Szent Cecília ünnepén Nyomtatás E-mail
2013. december 10. kedd, 08:54

 

Szent Cecília egy előkelő római családból származott. Még ifjú korában megismerte a Krisztusi vallást és megtért. Hitében olyan állhatatos maradt, hogy semmi és senki sem térítette el az ő elkötelezett útjáról. Mindent a szenvedő Krisztusnak szentelt és mint Krisztus jegyese vértanúságot szenvedett. Pontos adatok nincsenek arról, hogy miért is lett az egyházi zene védőszentje. A hagyomány szerint azért, mert vértanúsága alatt zsoltárokat énekelt és így magasztalta végső leheletéig az Urat, mint az Úr Jézus jegyese. A keleti egyház már a IV. századtól tisztelte, a nyugati egyház viszont a VI. századtól. Tisztelete és népszerűsége annyira elterjedt hogy a keresztények világszerte templomokat építettek, valamint számos intézményt mint zeneiskolákat, énekkarokat és zenekarokat neveztek el róla.

November 22.- én Cecília napján, minden egyházi zenei intézmény és kórus megemlékezéseket tart. Egyházmegyénkben és így Szabadkán is méltó tisztelettel ünnepeljük Szent Cecíliát. A Paulinum tanulói úgyszintén minden esztendőben megünneplik az Egyházi zene védőszentjét és részt vesznek a közös szentmisén, melyet a székesegyházban szoktak megtartani.

 

 
<< Első < Előző 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 Következő > Utolsó >>

178. oldal / 215