November utolsó szombatján a paulinisták a szabadkai zsidó temetőbe látogattak a szokásos szombati séta keretében. A szabadkai zsidó hitközséget 1775-ben alapították és a 19. század folyamán a hitközség folyamatosan fejlődött. A második Világháború idején majdnem hétezer zsidót deportálnak el Szabadkáról, akik közül nagyon kevesen tértek vissza. A titói Jugoszlávia megengedte a zsidóknak az Izraelbe való kivándorlást és ennek következtében sokan elhagyták az országot, így a mai szabadkai közösség nem sokkal több mint háromszáz zsidót tart számon. A szabadkai temető jelentősége abban áll, hogy szinte minden síremlék egy művészi alkotás, mondhatjuk műemlék, amelyeknek értéke felbecsülhetetlen. A zsidó szokásoknak megfelelően a sírok fölé jelet kell állítani, amint a Szentírás is mondja. Ez lehet álló kőlap, de másféle sírjel is. A zsidó temetőkben a sírkövek nagyjából azonos méretűek, egy vagy két méter magasak. Sírkövet csak másra még nem használt anyagból szabad készíteni és később sem használható fel a sírkő más célra. A hagyomány szerint zsidó temetőben tilos felirat nélküli sírkövet állítani, hisz az bálványnak számítana. Hasonlóan tiltott az emberi alak alkalmazása a sírkő díszítésében és a felirat héber, héber – magyar vagy héber – német nyelvű lehet. Rendszerint van a sírkövön bibliai idézet vagy kifejezés, ami az elhunyt jellemzésére szolgál. Nagy meghatódottsággal szemléltük a monumentális és művészi síremlékeket, amelyek a múltról beszélnek és emlékként állnak az utókor számára.

A Paulinum közössége november második hetében számos rendezvényen vett részt, amelyek közül említést érdemel a péterváradi tanulmányi kirándulás, mely a Vajdasági Oktatási Titkárság és Mgr. Deli Andor oktatási titkár támogatásával és közvetítésével valósult meg, valamint a szabadkai kórház kápolnájának búcsúja.

A kórház kápolna Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére van szentelve és a búcsút a Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon tartják. A búcsúi szentmisére Ft. Dragan Muharem atyától kaptunk meghívást, amelyet Msgr. Miocs József rektor vezetett. Szentbeszédében Szent Erzsébet önfeláldozó, jótékonykodó és tettekben is megnyilvánuló szeretetéről elmélkedett, amely korunk keresztény emberének is feladata és küldetése. A szentmise végén a hívek, akik hétről-hétre szép számban összejönnek a vasárnapi szentmisére, a kápolna előtt agapéval kedveskedtek, nemcsak a szeminaristáknak, hanem mindazoknak, akik elmentek a búcsú szentmisére.

Az elmúlt héten egy igencsak tartalmas és történelmi, kulturális és művészeti ismereteinket gazdagító kiránduláson vettünk részt Péterváradon, Karlócán és Újvidéken. Először a péterváradi múzeumban megnéztük  a múzeum állandó kiállítását, tárlatát, ahol megismerkedtünk a vár és a város történelmével, majd pedig megtekintettük a föld alatti, katonai védelmi alagútrendszert.

Pétervárad után elmentünk Karlócára, amely egy nagyon szép barokk stílusban épült kis város, tele történelmi emlékkel, gyönyörű épületekkel, templomokkal, intézményekkel.

A Karlóca fölé magasodó domb tetején található a Béke kápolnaként ismert Béke Királynője templom, melyet a karlócai békekötés (1699) helyszínére építettek.

A napjainkban is látható templomot 1817-ben építették. Az 1699. január 26-án aláírt karlócai béke az 1683-1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző osztrák-oszmán háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult. Karlóca városa a középkor és az elmúlt századok folyamán a szerb egyházi intézmények székhelye volt. Itt található az 1758-ban épült Szent Miklós katedrális, a pátriárkai kastély, a gimnázium, a teológiai iskola, az ortodox papnevelő intézet.

Visszatérőben megálltunk még Újvidéken és rövid sétát tettünk a belvárosban, ahol megtekintettük a Mária Neve plébániatemplomot és a szerb ortodox székesegyházat. Kirándulásunk valóban tartalmas volt, hiszen mindazt, amit eddig a könyvekből tanultunk és tanárainktól hallottunk, most szemünk előtt volt, az események színhelyei viszont visszaröpítettek minket a múltba, abba, amely jelentősen meghatározta Európa történelmét.

Ezt az értékes és hasznos tanulmányi utat nem tudtuk volna megvalósítani, amennyiben nem támogatott volna bennünket a Tartományi Oktatási Titkárság. Ezért hálás köszönettel maradunk Mgr. Deli Andor titkár úrnak és munkatársainak.

Az elmúlt szombaton egy valódi és nem mindennapi történelmi és kultúrprogramon vettünk Dr. Czékus Géza biológia tanárunk vezetésével. Mivel Czékus tanár úr a szabadkai temetők egyik nagy ismerője, a legutóbbi alkalommal az ő vezetésével jártuk be Bajai úti temetőt, de a szokottól eltérő módon. A temetőt járva a tanár úr egy valódi történelmi előadást tartott a temető kialakulásáról és azokról fontos személyekről, akik itt nyugszanak.

A temető egyik része egyházi, amely az Avilai Szent Teréz székesegyház-bazilikához, vagyis a plébániához tartozik, a másik fele a városi közigazgatás részét képezi. Az egyházi részt “előkelő résznek” is szokták hívni, mivel itt találhatók az elmúlt két évszázad gazdagabb és úri családjainak, valamint közéleti személyiségeknek sírboltjai, mauzóleumai, amelyek emlékműveknek számítanak. A temetőnek ebben a részében találhatóak az egyházi személyek, papok, szerzetesek és szerzetesnővérek sírjai is. A leghíresebb és legszebb kápolnák közül megtekintettük a Peits család és a Lichtnecker család mauzóleumát valamint a ferencesek kápolnáját. A temetőben nyugvó jeles és híres személyek sírjai közül felkerestük Kosztolányi Dezső szüleinek és nagyszüleinek sírját, továbbá Bíró Károly polgármesternek sírját, akinek idejében a mai szecessziós városháza épült, továbbá Gaal Ferenc, a szabadkai zeneiskola első igazgatójának sírját, továbbá Lányi Ernő és Lifka Sándor sírját, Csáth Gézának, Kosztolányi Dezső unokatestvérének, orvosnak és zeneszakértőnek síremlékét, továbbá Pataki László színművész, a bajsai Vojnic család, Iványi István Szabadka történetének megírójának, Szárits János (Ivan Saric) repülőgép-építő, sportrepülő és kiváló sportember sírját. Az egyházi személyek sírjai közül megtekintettük Albe Vidakovic egyházzenész és Veres Tamás domonkos szerzetes és teológus sírját, valamint  az egyházmegye papjainak, szerzeteseinek, szerzetesnőinek síremlékeit, közöttük a Paulinum szeminárium elhunyt elöljáróinak síremlékeit.