Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
Orgonánk visszakerült a kápolnába Nyomtatás E-mail
2013. október 02. szerda, 07:10

 

A tavalyi nyár folyamán egy nagy vihar tönkre tette a kápolnánk tetejét, a felhőszakadás a kápolna bútorzatát és az orgonát. Mivel orgonánk szerves része a liturgiai és az intézeti életnek, így megoldást kellett keresnünk a felújításra. Sok felé jártunk, sok helyen kopogtattunk, végül is meghallgatásra találtunk. Miután megegyeztünk a budapesti Üveges-Apró Orgonaépítő és Orgonajavító vállalattal, orgonánkat elvitték felújítani. Az orgona négy hónapi munkálatok után,  visszakerült a kápolnánkba.

Az orgonát tíz évvel ezelőtt Dr. Johann Trummer orgonaművész tanártól kaptuk ajándékba. Az orgona a grazi Krenn-Testvérek gyártmánya. Öt hangszíne, illetve regisztere van, egy manuálja (billentyűsorozat), pedálja és egy kopulája (összekötő rendszer). Az orgonának jellegzetes késői barokk hangszíne van és liturgiai, és kamara zenei előadásokra alkalmas. Egy egyházi iskola és intézet elképzelhetetlen egy ilyen hangszer nélkül. Ezért már vártuk a napot, amikor majd visszahozzák a műhelyből orgonánkat. Ez megtörtént miután az Üveges-Apró cég elvégezte a restaurációt az orgonán, a szabadkai Dasped Kivitelei és Behozatali Vámkezelő Intézmény viszont visszahozta kápolnánkba.

 

 
Veni Sancte szentmise és tanévnyitó Nyomtatás E-mail
2013. október 01. kedd, 12:12

 

 

Kevesen vannak, akiknek ne jutna eszébe szeptember elsejéről az új iskolaév. A Paulinum Gimnázium és Szeminárium diákjai, az újak és a visszatérők, közös szentmisén kérték a Szentlélek Úristen áldását a megkezdett új tanévre, hogy a bölcsesség  és a tudomány Lelke töltsön el mindnyájunkat az új tanév kezdetén. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor és igazgató, az énekeket viszont Baranyi László prefektus és Marijan Kujindžić nevelő . Rektor úr köszöntőjében kiemelte, hogy a Szentlélek segítségül hívására nagyon nagy szüksége van nemcsak a diákoknak, hanem a nevelőknek és a tanároknak is, hiszen a jó eredmény csak Isten áldásával érhető el. A szentmise után az igazgató úr hivatalosan is megnyitotta a 2013/2014-es tanévet, köszöntve a tanári kart, a diákokat és az ünnepségen megjelent szülőket, jótevőket és híveket. Iskolánkban az elmúlt tanév végével két tanárunk vonult vissza az oktatásból, akik hosszú időn keresztül nagy szolgálatot tettek az intézményért és a növendékekért. Búcsú Borbála magyar tanárnőről és Olga Šram művészettörténet tanárnőről van szó, akik hosszú évtizedeken keresztül, fáradságot nem ismerve és áldozatkészen dolgoztak a diákokért. Az áldozatvállalásért és tudásért mindkettőjüknek hálásak vagyunk és köszönetünket fejezzük ki. Új tanárainknak, Balogh Anita magyar szakos, Korhecz Illangó német szakos és Jovančić Jasmina művészettörténet szakos tanárnőknek, Miocs József igazgató jó munkát és sok, az iskolában eltöltött évet kívánt az új tanév kezdetén. A tanárok bemutatása után az igazgató úr bemutatta az új növendékeket is, akik az iskolakezdéshez szükséges felszerelést és jegyzeteket kaptak ajándékba. A tanévnyitó végén a rektor úr megköszönte minden megjelent tanér, diák és vendég részvételét és eredményes munkát kívánt mind a tanári kar tagjainak, mind pedig a diákoknak.

 

 

 
Előkészítő tantestületi gyűlés Nyomtatás E-mail
2013. szeptember 13. péntek, 11:32

Az új tanévet megelőzően, augusztus utolsó hetében, tanáraink tantestületi gyűlést szoktak tartani, hogy megbeszéljék a következő tanév tanrendjét, tantervét és iskolai programját. Idén erre augusztus 29-én, pénteken került sor. A gyűlést iskolánk igazgatója, Msgr. Miocs József vezette, aki a megnyitó beszéd után felvázolta a következő iskolaévre vonatkozó terveket és programokat, valamint sor került az osztályfőnökségek és tantárgyak szétosztására is.

Az iskolaév kezdetén három tanárunktól kellett megválnunk, van aki szülési szabadságra, nyugdíjba vonult és lakhelyváltoztatás véget nem tudnak többet tanítani.

Helyettük új tanárok jöttek.  A Paulinum tanulói szeptember 8-án érkeztek az iskolába, az ünnepi iskolaév kezdés Veni Sancte pedig szeptember 9-én volt.

 
Nyári felújítási munkálatok a Paulinumban Nyomtatás E-mail
2013. szeptember 13. péntek, 11:26

 

Az idei nyár folyamán is munkásoktól és munkagépektől volt hangos a szeminárium. Egy ötven éves épületen, különösen ha egy oktatási intézményről van szó, mindig van mit javítani, újítani, korszerűsíteni. Nem kis fejtörést okozott annak eldöntése, hogy melyik részleg is kerüljön felújításra, hiszen az épület idővel elhasználódik. A nehézséget nem a felújítandó helység megválasztása okozta, hanem az a szűkösen meghatározott anyagi keret, amely rendelkezésre állt. Végül is elöljáróink úgy döntöttek, hogy idén az első emeletet hozzák rendbe, ahol a tantermek és a közösségi termek vannak, hiszen a növendékek a nap legnagyobb részét itt töltik. Fel kellet újítani az emelet teljes villanyhálózatát, a padlózatot és a lépcsőház egy részét is, és minden helységet ki kellett festeni, néhány teremben pedig a parkettát is ki kellett javítani.

E mellett kisebb munkálatok voltak a kis és a nagy ebédlőben, továbbá a főbejárat körül a sekrestyében. A felújítási munkálatokat csak a jótevők segítségével és nagylelkűségének köszönhetően tudtuk megvalósítani, hiszen a szeminárium és a püspökség anyagi kerete ezt nem tudta volna fedezni. Jótevőink közül első helyen kell megemlítenünk a németországi Paderborni érsekséget valamint az ausztriai Styria Kiadóházat, melynek elnöke Dr. Johann Trummer grazi nyugalmazott egyetemi tanár és egyházzenész. A munkálatok anyagi kiadásának legnagyobb részét ez a két intézmény fedezte. Az, hogy ezek a személyek és intézmények vezetői szívükön viselik a Paulinum sorsát, Msgr. Miocs József rektornak köszönhető, aki őket személyesen is ismeri és számíthat segítségükre. Némi támogatást nyújtott továbbá a Vallásügyi Minisztérium és a Szabadkai Önkormányzat is. Végül, de nem utolsó sorban köszönetünket fejezzük ki híveinknek is, azoknak a névtelen támogatóknak, akik a válságos helyzet ellenére, lehetőségeikhez képest adakoztak a szeminárium javára, hogy növendékeink minél jobb körülmények között tanulhassanak. A munkálatok kivitelezője a szabadkai Yumoll vállalt volt.

A renoválási munkálatok utáni takarításban és pakolásban sokat segített Ft. Baranyi László prefektus, Kujundžić Marijan nevelő és tanár, továbbá Jozić Mária és Takács Erika, valamint Dulic Ibolya titkárnő is, és végül de nem utolsó sorban két szabadkai növendékünk, Emra Senad és Rudinski Bogdan. Hála Istennek az tanévkezdésre minden tervezett munka elkészült és befejeződött, és így növendékeink használatba vehetik a felújított termeket. Sok tennivaló akad még a házban, de bízunk benne, hogy jövőre is megtaláljuk azokat a jószándékú emebreket, akik készek segíteni, hogy diákjaink minél jobb feltételek mellett tudjanak tanulni.

 

 
<< Első < Előző 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 Következő > Utolsó >>

183. oldal / 215