Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
MEGHÍVÓ Nyomtatás E-mail
2013. március 21. csütörtök, 08:25

A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium a 2012/2013-as tanévben ünnepli fennállásának és folyamatos működésének 50. évfordulóját.

A jubileumi évet 2012. január 25-én, Szent Pál apostol megtérésének ünnepén nyitottuk meg. Az ünnepségsorozat legkiemelkedőbb eseménye volt Msgr. Zenon Grocholewski bíborosnak, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció prefektusának e jeles jubileum alkalmából intézetünkben tett látogatása.

Az idei kápolnabúcsú és iskolanap alkalmával, január 25-én viszont Msgr. Orlando Antonini belgrádi apostoli nuncius tisztelte meg látogatásával szemináriumunkat és iskolánkat.

A jubileumi év ünnepélyes bezárására 2013. április 20-án, a Hivatások Világnapja előtti szombaton kerül sor, amely egy nagy paulinista találkozó is lesz egyben. A záróünnepség díszvendégei lesznek Msgr. Német László, Msgr. Kiro Stojanov, Msgr. Dode Gjergji és Msgr. Lucian Augustini püspök atyák, akik iskolánk és intézetünk egykori növendékei voltak.

Az ünnepség programja:

9 órakor a Paulinum épületének megtekintése

10 órakor alkalmi műsor a Városháza dísztermében

12 órakor ünnepi szentmise a székesegyházban

13 órakor közös agapé (ebéd) és társalgás

Erre a záróünnepségre sok szeretettel hívjuk és várjuk az egykori paulinistákat!

Az ebédrendelés miatt az ünnepségen való részvételi szándékról a következő elérhetőségeken kérünk visszajelzést legkésőbb április 10-ig:

Telefon/fax: 00381/24/555-340

Email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Msgr. Miocs József

rektor

 
Köszönetünk a tornatermekért Nyomtatás E-mail
2013. március 21. csütörtök, 08:23

Másfél évvel ezelőtt a médiákon keresztül is beszámoltunk arról, hogy ismeretlenek használhatatlanná tették tornatermünket.

Iskolánk tornaterme az egykori Legényegyelt nagyterme volt. Ezt a termet, úgy mint az első Paulinum épületét is, az egykori kommunista állam kisajátította. Évtizedeken át az épületet többféle célokra használták fel. Legutóbb tornatermünkből Aikidó klubot alakítottak ki. Mivel az első Paulinum és a mi tornatermünk a város tulajdona volt, így mi a 2000-es rendszerváltás után használatba vehettük. Ezt meg is tettük és 10 éven át, iskolai időszakban használtuk a tornatermet. Miután egy éjszaka betörtek, a termet teljesen tönkretették.

A testnevelés a főtantárgyak közé tartozik, ezért nekünk megoldást kellett találnunk a tornaórák megtartására. A téli időben, az első és a második osztályos tanulóink a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium tornatermébe járnak, a harmadik és negyedik osztályosok viszont a Középiskolások Diákotthonának konditermébe. Ezek a megoldások egyenlőre ideiglenesek, mert véglegesen meg kell majd oldanunk a diákok téli tornáztatását. Azért, hogy most e termeket használhatjuk, köszönetünket fejezzük ki Gyivánovity Róbertnek, a Diákotthon igazgatójának és Varga Anikónak, a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium igazgatónőjének a megértésükért és segítőkészségükért.

 
A Magyar Nemzeti Tanács elismerése Nyomtatás E-mail
2013. március 21. csütörtök, 08:21

A Magyar Nemzeti Tanács a 29. rendes ülésén, 2013. január 30-án, a következő határozatot, illetve záradékot hozott a Paulinumról.

I.

A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium (Szeminárium) fennállásának 50. évfordulója alkalmából kinyilvánítja elismerését és tiszteletét az intézménynek a nyelvek, a teológia, a filozófia és történelem oktatásában elért eredményei és tevékenysége vonatkozásában.

II.

A tanács külön méltányolja és tiszteli a Paulinum szerepét és tevékenységét a katolikus papság utánpótlása terén, az ezen a területen kifejtett szakszerű, felelősségteljes és odaadó munkáját, és pótolhatatlan szerepét.

III.

A Tanács kifejezi elkötelezettségét, hogy lehetőségei szerint anyagilag is támogatja a Paulinum munkáját.

IV.

Jelen záradék az elfogadásának napján (2013. január 30.) lép hatályba.

A Paulinum tanárai, elöljárói és tanulói meghatottan és örömmel vették a Paulinum Gimnázium és Kollégiumról (Szeminárium) szóló záradékot, és hálásak a megtisztelő figyelemért és elismerésért. A Paulinum igyekezni fog a jövőben is bizonyítani és az elismeréshez méltó módon tevékenykedni.

 
Egy új Madonna szobrot kapott a kápolnánk Nyomtatás E-mail
2013. március 21. csütörtök, 08:13

Az utóbbi években Németországban ez mindjobban kifejezésre jut. Az elmúlt évben az esseni püspökségben öt templomot számoltak fel. Ezek között volt a bottropi Szent Péter és Szent Pál templom. Mivel ezt a templomot bezárták, a kegytárgyakat és bútorzatot elárverezték illetve odaajándékozták. Mivel a bottropi Dr. Elisabeth Alemany asszony sajnálattal vette e templom bezárását, arra törekedett, hogy legalább a kegytárgyak méltó helyre kerüljenek. Így került a Paulinum kápolnájába egy újabb Mária szobor. Rektorunk felvette a kapcsolatot Alemany asszonnyal, aki gondjába vette a szállítást és a vámmal kapcsolatos ügyeket. Miután ezek a problémák megoldódtak, a szobor a Máltai Szeretetszolgálat által megérkezett hozzánk. A szobor fából faragott, művészi munka és Szűz Máriát ábrázolja a kis Jézussal. Hálásak vagyunk Alemany asszonynak, hogy a Paulinumot szívén viseli, és hogy most ezt a szép művészi szobrot hozzánk eljuttatta.

 
<< Első < Előző 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 Következő > Utolsó >>

190. oldal / 215