Hirek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home
Hirek


Tanulmányi kirándulás Olaszországban II. rész Nyomtatás E-mail
2023. január 19. csütörtök, 12:18

Mint ahogyan korábban beszámoltunk róla, október 23. és 29. között a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai egy olaszországi tanulmányi kiránduláson vettek részt. Mindez a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság szervezésében valósult meg. Az iskola sikeresen teljesített a titkárság Vajdasági összhang elnevezésű videópályázatán, így jutalomkirándulásban részesült. A Paulinum tanulói több vajdasági középiskola diákjaival és kísérőtanáraival együtt utaztak Olaszországba.

Az előző írásból kiderült, hogy az utazás második napján a résztvevők Rómába látogattak, és megtekintették az olasz főváros leghíresebb nevezetességeit, köztük a Spanyol lépcsőt, a Trevi kutat, a Capitoliumot, a Forum Romanumot, a Colosseumot, valamint a Szent Péter láncai-templomot.

Másnap a kirándulók egyik csoportja a Vatikánba ment, a másik pedig folytatta a városnézést. Az első csoport, köztük a Paulinum diákjai és tanárai részt vettek Ferenc pápa szerdai általános kihallgatásán. Mindannyiuk számára nagy élmény volt, hiszen életükben először láthatták a pápát élőben. Az általános kihallgatás témája a szomorúság és az elhagyatottság volt. Ferenc pápa szerint az elhagyatottság és a szomorúság negatív érzéseknek számítanak, viszont fontos dolgokra taníthatnak bennünket, és lelkileg is megerősíthetnek, ha tudjuk, hogyan éljük át őket nyitottsággal és tudatossággal.

A diákok a Szentatya áldása és a közös ima után még egy ideig a Szent Péter téren maradtak, majd sétára indultak. Megtekintették az Angyalvárat, és egy közeli étteremben kipróbálták az olasz pizzát. A Paulinum tanulói és tanárai ezután visszamentek a Vatikánba, ahol betértek a Szent Péter-bazilikába. Elsőként Michelangelo egyik leghíresebb szobrát, a Pietát nézték meg. Lassan körbesétálták a bazilikát, ám egy kis időre megálltak XIII. Gergely pápa és Szent Péter sírjánál is, ahol közösen imádkoztak.

Később a lementek a bazilika altemplomába. Az egykori egyházfők nyughelyén megálltak VI. Pál pápa sírjánál, ahol ismét elmondtak egy közös imát. Fontos megemlíteni, hogy VI. Pál pápa írta alá a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium alapító okiratát. Az intézmény az idén ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Történetében másodízben került sor arra, hogy a tanulók Rómába látogathattak.

A Szent Péter-bazilika megtekintése után a diákok és kísérőtanáraik még egy kisebb sétát tettek a Vatikánban és annak környékén, majd a megbeszélt hely felé vették az irányt, ahol csatlakoztak a többi kirándulóhoz. Az autóbusz visszavitte a csapatot a szállásukra, hogy kipihenjék a tartalmas nap fáradalmait.

 
Tanulmányi kirándulás Olaszországban III. rész Nyomtatás E-mail
2023. január 19. csütörtök, 12:04

A korábbi beszámolókból kiderült, hogy a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai október végén egy olaszországi tanulmányi kiránduláson vettek részt. Mindez a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság szervezésében valósult meg. Az iskola sikeresen teljesített a titkárság Vajdasági összhang elnevezésű videópályázatán, így jutalomkirándulásban részesült. A Paulinum tanulói több vajdasági középiskola diákjaival és kísérőtanáraival együtt utaztak Olaszországba.

Az előző írásokból megtudhattuk, hogy az utazók Rómában és a Vatikánban is jártak. A Paulinum diákjai és tanárai részt vettek Ferenc pápa szerdai általános kihallgatásán. Ezenkívül a Szent Péter-bazilikába is sikerült bejutniuk.

A kirándulás negyedik napján, október 27-én a csapat megérkezett Firenzébe. Az idegenvezetővel való közös városnézés a Pitti-palotánál kezdődött. A Medici család egykori otthonától a Ponte Vecchiói (Öreg híd) vezetett az út. A hídon egykor ezermesterek műhelyei kaptak helyet. A tetején található a Vasari-folyosó, amelyet I. Cosimo király építetetett, hogy ne találkozzon az emberekkel. Innen gyönyörű kilátás nyílik az Arno folyóra. Ezután a Piazza della Singorára (Signora térre) értek, ahol megnézték a városháza, vagyis a Palazzo Vecchio épületét. A téren látható Michelangelo Dávid szobrának másolata. Továbbérve az Uffizi képtárnál megtekintették Dante, Leonardo da Vinci, Boccaccio és az olasz történelem nagyjainak szobrait. Ezután a szűk sikátorokban járva Dante szülőházához és a XIII. századi, Antiokheiai Szent Margitról elnevezett templomhoz érkeztek. Innen egyenes út vezetett a Köztársaság térre, a Strozzi palotához. Ezután következett a város egyik fő nevezetessége, a monumentális Firenzei dóm (Cattedrale di Santa Maria del Fiore) és a mellette található Szent János-keresztelőkápolna. A közös városnézés a Szent Lőrinc-bazilkánál (Basilica di San Lorenzo) ért véget. Ezután jutott idő a vásárcsarnokban való sétára is. A nap végén autóbusz a híres fürdővárosig, Montecatini Terméig vitte a kirándulókat, ahol elfoglalták a szállásukat.

Az utazás utolsó napján, pénteken a diákok és kísérőtanáraik Padovába látogattak. A városnézés a Prato della Valle-nél kezdődött. A téren összesen kilencven szobor található, amelyek a város neves alakjait örökítik meg. Ezután betértek a Szent Antal-bazilikába. Lehetőségük volt egyenként imádkozni páduai Szent Antal sírjánál. A főoltáron a szent több ereklyéjét is őrzik, valamint e mögött találhatók Donatello márvány reliefjei. Ezután a bazilika udvarában is körül tudtak nézni. Később a diákok és tanáraik tettek egy sétát a környéken, ahol Európa egyik legrégebbi felsőoktatási intézménye, a Padovai Egyetem látható.

A hazafelé is Szlovénián és Horvátországon át vezetett az út. Az utazók szombaton koradélután érkeztek meg Szabadkára. A diákok és tanáraik fáradtan, ám élményekkel gazdagodva vettek búcsút egymástól.

 

 

 
Tanulmányi kirándulás Olaszországban Nyomtatás E-mail
2023. január 12. csütörtök, 13:18

A szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai október 23. és 29. között tanulmányi kiránduláson vettek részt, amelynek úti célja Olaszország volt. Az intézmény sikeresen pályázott a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság Vajdasági összhang elnevezésű videópályázatán, így jutalomkirándulásban részesült. A Paulinum tanulói több vajdasági középiskola diákjaival és kísérőtanáraival együtt utaztak Olaszországba.

A gyülekező október 23-án, délután volt. A tanulók izgatottan várták az autóbuszt, amely Szabadkáról Újvidékre, a tartományi kormány épületéhez vitte őket. Miután megérkeztek a székvárosba, csatlakoztak a kirándulás többi résztvevőjéhez. Az utazás elején az idegenvezető ismertette az elkövetkező napok programját és az általános tudnivalókat.

Az utazás zökkenőmentesen folyt, hiszen egyik határátkelőn sem kellett várakozni, és semmilyen fennakadás sem történt az autópályákon. Az autóbusz az éjszaka folyamán, kisebb pihenőket tartva átkelt Horvátországon és Szlovénián, majd a hajnali órákban átért Olaszországba. Trieszt, Velence, Padova, Bologna és Ravenna mellett haladt el az autópályán. Az utazók eközben sok újdonságot hallhattak az idegenvezetőtől Olaszországról és az előbb említett városokról.

A kirándulás résztvevői délelőtt érkeztek meg az első állomásra, ahol az Adriai-tengert is láthatták. Egy szállodában töltötték az éjszakát, majd másnap Rómába indultak. Az Appeninek lankáin áthaladva lenyűgöző hegyvidéki táj tárult eléjük. Koradélután érkeztek meg az olasz fővárosba, ahol két idegenvezető várta őket. A diákokat és tanáraikat két csoportra osztották. A csapatok egy-egy idegenvezetővel az élen városnéző sétára indultak. Segítségül rádiót és fülhallgatót kaptak, így könnyedén tudták követni mindazt, amit az idegenvezető a város nevezetességeiről mesélt nekik.

Az első állomás a Piazza del Popolo volt, amelyre a Porta del Popolón, a renenszánsz stílusú kapun át vezetett az út. A téren kívülről megtekinthették a Santa Maria del Popolo, a Santa Maria di Montesanto és a Santa Maria dei Miracoli temlomokat, valamint az egyiptomi obeliszket, amelyet még Augustus császár hozatott Rómába.

Ezt követően a Via Marguttán keresztül a Spanyol lépcsőhöz jutottak. A Propaganda Fide palotánál is megálltak, valamint megtekintették a Trevi kutat, majd a Piazza Veneziára értek, II. Viktor Emánuel király emlékművéhez. A séta az olasz főváros legismertebb nevetességeivel, a Capitoliummal és a Forum Romanummal folytatódott. A diákok és tanáraik később betértek San Pietro in Vincoli (A leláncolt Szent Péter) templomba. A főoltár ereklyetartójában látható láncot Szent Péter viselte a fogsága idején. Ebben a templomban található II. Gyula pápa sírja, amelynek része Michelangelo híres Mózes-szobra. A séta utolsó állomása a Colosseum volt.

 
MAGYAR FORRADALOM 1956 Nyomtatás E-mail
2023. január 12. csütörtök, 12:54

Október 23-án a magyarság világszerte megemlékezik az 1956-os forradalomról és szabadság harcról.  A délvidéki magyarok a rendszerváltás után, minden esztendőben központi  rendezvényt tartanak a VMSZ szervezésében Palicson és Szabadkán. Ebben az esztendőben is  Palicson a nagyparkban  kezdődött a megemlékezés az 56-os emlékmű  megkoszorúzásával.  A rendezvény  a szabadkai Jadran Népszinház termében folytatódott. Ünnepi beszédet mondott Dr. Fürjes Balázs, Miniszterelnökséget vezető miniszterhelyettes és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A  beszédeket követően  ünnepi mősor következett Határon INNEN című műsorral, melyet  Dévai Zoltán és Oláh Tamás rendezetek.  A megemlékezés Vörösmarty Mihály  Szózatával zárult. A Paulinum Gimnázium tanulól az 56-os eseményekről  minden esztendőben  a történelem és a magyar órák keretében  emlékeznek meg és  részt vesznek  a központi ünnepségen a Jadran Színházban.

 
55 ÉV UTÁN PÁPAI FOGADÁSON-AUDIENCIÁN Nyomtatás E-mail
2023. január 12. csütörtök, 12:48

A  Hírvivő múltheti számában beszámoltunk arról, hogy iskolánk pályázaton díjat nyert egy olaszországi iskolai tanulmányútra.  A Tartományi Oktatási Titkárság által szervezett tanulmányút október 23-tól 29-ig tartott. Elsődlegesen ez az út edukatív iskolai jellegű volt, de egyben vallási jellegünek és zarándok útnak is mondhatjuk. Október 26-án, szerdán egésznapos vatikáni látogatást tettünk.  Ennek keretében részt vettünk a Pápai hivatalos szerdai fogadáson, az audiencián. Ez  egy rendkivüli esemény, amikor a szentatyát élőben láthatjuk és hallhatjuk. A Paulinum Gimnázium tanulói most 55 év után ismét jelen lehettek a hivatalos pápai audiencián. 1967-ben Szent Pál éve volt. A jubileumi évre Msgr. Zvekanovic Mátyás  megyéspüspök a Paulinum Gimnázium és Szeminárium alapítója zarándoklatot szervezett a szeminaristák és a volt paulinisták részére. 1967 távlatába nézve, nagyon sok minden történt és azóta nem adatott alkalom iskolánk részére egy  zarándokút. A Paulinum ebben az iskolaévben a hatvanadik életévébe lépett. Erre az alkalomra szebb és jobb ajándék  nem is adathatott volna, mint ez a Római-Vatikáni iskolai zarándok út.

 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

12. oldal / 172